információs rendszer működéséért felelős szerv a besorolási döntés útján," az
intézménynek még arra sincs lehetősége, hogy a frissen kizárt hallgató felvételét
megakadályozza. Ráadásul — az érintett hallgató számára szerencsés esetben — ha
a kizáró határozat a tanév végén válik végrehajthatóvá," akkor az időközben le¬
zajlott felvételi eljárás eredményeképpen az elmarasztalt hallgató szeptemberben
máris beiratkozhat, a korábban, a kizárással megszüntetett jogviszonya keretében
szerzett kreditjei kötelező elismerésének"? köszönhetően megszakítás nélkül ott
folytathatja tanulmányait, ahol abbahagyta. Igaz ugyan, hogy ezt részben nehezíti
az az újabb törvényi szabály, miszerint a hallgató a végbizonyítvány (abszolutórium)
megszerzéséhez — a felsőoktatási intézményben folytatott, illetve más korábbi tanul¬
mányok, továbbá az előzetesen megszerzett tudás kreditértékként való elismerése
esetén is — a tanulmányi és vizsgaszabályzat szerinti kreditet, de legalább a képzés
kreditértékének harmadát az adott intézmény adott képzésén köteles teljesíteni."
Sőt annak sincs akadálya, hogy a hallgatói önkormányzati tisztségviselő e megbíza¬
tását újra, azonnal elnyerje. Ennek lehetőségét sem az intézményi szabályozás, sem
a hallgatói önkormányzat maga nem korlátozhatja, mivel azzal a hallgatók törvény¬
ben biztosított teljes körű passzív választójoga sérülne." E törvényben garantált
alapvető jog korlátozására csak a jogalkotónak lenne lehetősége. Az újraválasztás
lehetőségének jelenlegi biztosítása mellett még az sem hozható fel érvként, hogy a
hallgatók ennek ismeretében döntenek a tisztújítás során, hiszen az adatvédelmi
rendelkezések szerint a fegyelmi eljárás adatait az intézmény nem publikálhatja."
Ezzel lényegében a kizárt személyt kevesebb hátrány éri, mint a tanulmányaitól
eltiltott, vagy juttatásmegvonással sújtott hallgatót.
Ugyancsak a tisztségviselői kör által elkövetett fegyelmi vétségek kapcsán merül
fel különösen hangsúlyosan a mulasztásban megnyilvánuló vétség elévülésének
kérdése. Az egyéb hallgatók esetében ugyanis a mulasztás jobbára tanulmányi és
nem fegyelmi jogkövetkezményt von maga után: a bejelentés bizonyos számú elmu¬
lasztása, vagy önköltség befizetésének elmaradása tanulmányi alapú elbocsátást,
a vizsgajelentkezés, tárgyfelvétel elmulasztása a tanulmányi kötelezettség teljesí¬
tése lehetőségének kizárását, egyéb mulasztások különeljárási díjat. A mulasztás
#1 Nftv. 39. § (5) bek. a felsőoktatási információs rendszer működéséért felelős szerv jelenleg
az Oktatási Hivatal [az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 3.
§ d) pont].
#2 Nftv. 57. $ (7) bek.
45 Nftv. 49. $ (5) bek.
44 Nftv. 49. § (7) bek.
#5 Az Nftv. 60. $ (1) A hallgatói önkormányzatnak — doktori képzésben résztvevők ki¬
vételével — minden hallgató tagja, akik egyben választók és választhatók, amely utóbbi
jogosultságot a törvény csak a (2a) bekezdésben korlátoz — a megbízási idő felső korlátját
és összeférhetetlenségi szabályokat kimondva.