Oldal 242 [242]
OCR
IV. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG DE LEGE LATA ÉS DE LEGE FERENDA 241 IV.2.4. Az újraszabályozás szükségessége és lebetséges irányai Ahogy arra utaltam már, a felsőoktatási intézményekkel kapcsolatban visszatérő 7 amelynek igazgatási kijelentés, hogy az egy sajátosan szerepkultúrás szervezet, szervezete egyszerre hierarchikus és komplex, amely utóbbinak jellemző magyarázata a rendkívül sok érdek megjelenítése." A szerepkultúrás jelleg azt eredményezi, hogy az oktatói, tudományos kutatói közeg az érdekeit és egyéni érdekérvényesítő képességét tekintve rendkívül egyenlőtlen és igen heterogén. Nem csupán a vezetők és vezetettek, de az egyes, a szervezet működését meghatározó munkavállalói csoportok (oktatók és nem oktató dolgozók) között is, sőt az oktatói-kutatói szférán belül is tetten érhetők az érdekkonfliktusok.?" Személyes tapasztalatom szerint e közegben mindent áthat a hierarchikus viszony, a különböző tudományterületek egyes művelői a maguk tudományterületének pozícióit erősítve másokat lejjebb sorolnak (ez főként — nem kis részben a kormányzati kommunikáció által is erősítve — a természettudományok és társadalomtudományok viszonyában figyelhető meg, az utóbbi rovására). Ugyanez figyelhető meg a tudomány művelői között is: nem oktatói vagy tudományos munkakört betöltő, e tevékenységek támogatásában közreműködő kollégák hierarchián belül elfoglalt helyüket nem érdemeik, hanem munkakörük határozza meg, általában az alacsony szinteken tartva őket, az oktatók és kutatók között pedig a ranglétrán elfoglalt hely és egyes ranghelyeken belül a tudományos fokozat, cím, akadémiai tagság határozza meg hatalmi pozícióikat. Ebben a vonatkozásban hatalmi pozíción a befolyást, az alacsonyabb beosztásban lévők lehetőségeinek, előmenetelének befolyásolási képességét is értem, nem csupán a választott vezetői pozícióból adódó hatásköröket. Mindez kedvez a szociálpszichológiában , engedelmesség és konformizmus bűne" kifejezéssel illetett magatartás tanúsításának. Ezért e tulajdonságánál fogva a felsőoktatás és akár az egyes intézmények is képtelenek az együttes fellépésre, az ,összezárásra", a közösség helyett az egyén kerül a középpontba. Egy ilyen struktúrában pedig a tudomány szabadságát akár az egyén irányából, akár az intézményrendszer különféle módszereivel sokkal hatékonyabban lehet korlátozni. Nem véletlen, hogy miközben ,tőlünk nyugatra" — legalábbis Németországban — az utóbbi években erősödött az intézményvezetés pozíciója, az utóbbi évek autonómiát csaknem teljesen felszámoló intézkedései — a felsőoktatásban különösen — könnyen érvényesülhettek. ?"" A számos adekvát példa közül elég csak a kancellári jogintézmény bevezetésének körülményeire, és utalni azon következményére, hogy katalizátora lett az 277 Szüdi János: i.m. 907. 278 De Groof, Jan — Svec, Juraj — Neave, Guy: i.m. 138. 279 Kováts Gergely: 2009, i.m. 70—75. 280 Püttmann, Vitus: i.m. 2.
