Oldal 242 [242]
IV. AZ EGYETEMVEZETŐI FELELŐSSÉG DE LEGE LATA ÉS DE LEGE FERENDA 241
IV.2.4. Az újraszabályozás szükségessége és lebetséges irányai
Ahogy arra utaltam már, a felsőoktatási intézményekkel kapcsolatban visszatérő
7 amelynek igazgatási
kijelentés, hogy az egy sajátosan szerepkultúrás szervezet,
szervezete egyszerre hierarchikus és komplex, amely utóbbinak jellemző magyará¬
zata a rendkívül sok érdek megjelenítése." A szerepkultúrás jelleg azt eredményezi,
hogy az oktatói, tudományos kutatói közeg az érdekeit és egyéni érdekérvényesítő
képességét tekintve rendkívül egyenlőtlen és igen heterogén. Nem csupán a vezetők
és vezetettek, de az egyes, a szervezet működését meghatározó munkavállalói cso¬
portok (oktatók és nem oktató dolgozók) között is, sőt az oktatói-kutatói szférán
belül is tetten érhetők az érdekkonfliktusok.?" Személyes tapasztalatom szerint e
közegben mindent áthat a hierarchikus viszony, a különböző tudományterületek
egyes művelői a maguk tudományterületének pozícióit erősítve másokat lejjebb
sorolnak (ez főként — nem kis részben a kormányzati kommunikáció által is erő¬
sítve — a természettudományok és társadalomtudományok viszonyában figyelhető
meg, az utóbbi rovására). Ugyanez figyelhető meg a tudomány művelői között is:
nem oktatói vagy tudományos munkakört betöltő, e tevékenységek támogatásá¬
ban közreműködő kollégák hierarchián belül elfoglalt helyüket nem érdemeik,
hanem munkakörük határozza meg, általában az alacsony szinteken tartva őket,
az oktatók és kutatók között pedig a ranglétrán elfoglalt hely és egyes ranghelye¬
ken belül a tudományos fokozat, cím, akadémiai tagság határozza meg hatalmi
pozícióikat. Ebben a vonatkozásban hatalmi pozíción a befolyást, az alacsonyabb
beosztásban lévők lehetőségeinek, előmenetelének befolyásolási képességét is értem,
nem csupán a választott vezetői pozícióból adódó hatásköröket. Mindez kedvez a
szociálpszichológiában , engedelmesség és konformizmus bűne" kifejezéssel illetett
magatartás tanúsításának. Ezért e tulajdonságánál fogva a felsőoktatás és akár az
egyes intézmények is képtelenek az együttes fellépésre, az ,összezárásra", a közösség
helyett az egyén kerül a középpontba. Egy ilyen struktúrában pedig a tudomány
szabadságát akár az egyén irányából, akár az intézményrendszer különféle mód¬
szereivel sokkal hatékonyabban lehet korlátozni. Nem véletlen, hogy miközben
,tőlünk nyugatra" — legalábbis Németországban — az utóbbi években erősödött az
intézményvezetés pozíciója, az utóbbi évek autonómiát csaknem teljesen felszá¬
moló intézkedései — a felsőoktatásban különösen — könnyen érvényesülhettek. ?""
A számos adekvát példa közül elég csak a kancellári jogintézmény bevezeté¬
sének körülményeire, és utalni azon következményére, hogy katalizátora lett az
277 Szüdi János: i.m. 907.
278 De Groof, Jan — Svec, Juraj — Neave, Guy: i.m. 138.
279 Kováts Gergely: 2009, i.m. 70—75.
280 Püttmann, Vitus: i.m. 2.