OCR
178 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN követendő, a tárgyalt alapjogokat tiszteletben tartó magatartásra az Alkotmány kapcsán már említett elvárt állami működés szolgálhat analógiaként." Azaz a pénzügyi, igazgatási döntéseknél a kancellár objektív szempontok szerint járhat el, az oktatás és a tudományos kutatás egyes elemeit, területeit csak annyiban preferálhatja, amennyiben arra az intézményi autonómia keretei között megszületett döntés feljogosítja. Az igazán nehéz kérdés az, a kancellár miként tudja az alapjogok és a gazdasági-igazgatási szakmai szempontok együttes, egymással összhangban álló érvényesülését biztosítani. Erősen aggályos, hogy e kényes egyensúly megteremtése és fenntartása iránti igényt mennyiben képes a kancellári megbízatás betöltésének törvényi feltételeit (ti. felsőoktatási intézményben, gazdasági társaságban, a központi vagy területi közigazgatásban szerzett hároméves vezetői gyakorlat és felsőfokú végzettség) épphogy csak teljesítő személy kielégíteni. A fentieket árnyalja az Alaptörvény negyedik módosítása, amelynek köszönhetően - elkerülendő a későbbi (2005—2006 között a felsőoktatási intézmények széles körű autonómiáját rögzítő alkotmánybírósági határozatokhoz hasonló) normakontrollból következő fiaskót — a kormány nem csupán arra kapott alaptörvényi felhatalmazást, hogy felügyelje az állami intézmények gazdálkodását is, hanem hogy törvényi keretek között arra vonatkozóan szabályokat állapítson meg. A lényegében az Alkotmányban rögzítetthez hasonló alaptörvényi rendelkezésekkel ellentétes jogalkotás ütközött volna az Alkotmánybíróság gyakorlatával, ilyetén módon voltaképpen maga a X. cikk (3) bekezdés harmadik mondata is az Alaptörvény e körbeli eredeti szellemiségével ellentétes módosítást jelentett." Ugyanakkor pl. Jakab András ezt kifejezetten úgy értékeli, hogy az Alaptörvény e rendelkezésével a felsőoktatási autonómia határát a szervezeti és gazdálkodási kérdések jelentik, azaz e körre már nem került kiterjesztésre az önrendelkezés, és ezzel az alkotmánybírósági gyakorlatban is vissza-visszatérő autonómiaértelmezési dilemmák lezárhatóvá, egyúttal a felsőoktatási reformok lehetőségei kibővítetté váltak." Azonban e lehetőségekkel csak körültekintéssel élhet a jogalkotó, hiszen minél erőteljesebb a felsőoktatási intézmények átalakítása irányában folyó reform, annál fontosabbak az alapjogi szempontok." Nem meglepő, hogy az Alaptörvény abba a felsőoktatási intézménynek (sem a rektornak, sem a szenátusnak) érdemi beleszólása nincs, sem véleményezési, sem javaslattételi jogot nem gyakorol (vö. Nftv. 37. § (4a) és (5) bekezdés]. "7 Kocsis Miklós: Felsőoktatási autonómia és alapvető jogok, Tudásmenedzsment, 11. évfolyam, 2010/2, 81—82., Láncos Petra Lea: i.m. 2616—2617., Árva Zsuzsanna: 2013, i.m. 144—145. °8 Kiss Laszlé: A jogrend uj fundamentumai? In: Kéki Zoltan — Nadrai Norbert (szerk.): Jogi beszélgetések. 2013—2015., Kaposvár, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, 2016, 94. 3 Jakab Andräs: 2011, i.m. 214. © Burgi, Martin — Graf, Ilse-Dore: i.m.1127.