OCR Output

72 VEZETŐK, TESTÜLETEK, FELELŐSSÉG A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN

következően az alkalmazott tudományok egyeteme nem egy harmadik típus, hanem
az egyetem altipusa.'®

Ha tehát általánosságban a hazai felsőoktatás intézményrendszeréről beszélünk
az ,egyetem/főiskola" vagy , felsőoktatási intézmény" fogalmak használata tűnik
adekvátnak. Az időközben bekövetkezett strukturális változások eredményeképpen
az állam által fenntartott intézmények köre egy híján egységesült. A bajai Eötvös
József Főiskolát leszámítva (amelynek jövője, tekintve, hogy a víztudománnyal
foglalkozó kara a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez került kétséges tűnik),
valamennyi állami fenntartású intézmény egyetem (az említettet leszámítva az
összes korábbi főiskola alkalmazott tudományok egyeteme lett). Ebből adódóan,
ha állami intézményekről beszélünk, megalapozott az , állami egyetemek" kitétel
összefoglaló használata, azzal, hogy a bajai intézményt is e körbe értjük. Részben
ez a magyarázata a könyv címválasztásának.

A másik, a rá irányadó szabályozás különbözősége miatt is lényeges csopor¬
tosítás az állami és nem állami, ez utóbbin belül pedig a magán és az egyházi
intézmények elhatárolása. Ezt az elhatárolást azonban a törvényi szabályozás
nem teljeskörűen teszi meg, a pontos definíció megadásakor csak az utóbbi két
kört azonosítja," tehát a számosságát és súlyát tekintve jelentősebb csoport,
az állami felsőoktatási intézmények ekként való azonosítása csak a contrario
történhet meg. Ugyan az alapítók között a törvény az állam mellett az országos
nemzetiségi önkormányzatot is említi, valamint azt is kimondja, hogy ebben az
esetben ezen intézmények költségvetési szervként működnek, de végső soron nem
rögzíti, hogy ezek az ún. állami felsőoktatási intézmények. Kérdés tehát, illet¬
hetjük-e egyrészt önkényesen e kört ezen jelzővel, másrészt mennyiben lennének
idesorolhatók a nem az állam, hanem az országos nemzetiségi önkormányzat

16 Egyetem az a felsőoktatási intézmény lehet, amelyik legalább nyolc alapképzési és hat mester¬
képzési szakon jogosult képzésre, valamint doktori képzésre és doktori fokozat odaítélésére,
munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatott oktatóinak,
kutatóinak legalább hatvan százaléka tudományos fokozattal rendelkezik, képzéseit képes
idegen nyelven folytatni az általa indított szakok egy részén, valamint tudományos diákkört
működtet. Alkalmazott tudományok egyetemeként működhet a felsőoktatási intézmény, ha
legalább négy alapképzési szakon és két mesterképzési szakon jogosult képzésre, ha a működési
engedélye az Nftv. 108. § 1a. pontjában meghatározott képzési területre, szakra kiterjed,
legalább két szakon duális képzést folytat, munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony
keretében foglalkoztatott oktatóinak, kutatóinak legalább negyvenöt százaléka tudományos
fokozattal rendelkezik, képzéseit képes idegen nyelven folytatni az általa indított szakok
egy részén, valamint tudományos diákkört működtet. Főiskola az a felsőoktatási intézmény,
amelyik munkaviszony, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében foglalkoztatott oktatóinak,
kutatóinak legalább harmada tudományos fokozattal rendelkezik, valamint tudományos
diákkört működtethet. [Nftv. 9. § (3)-(4) bek.]

7 Nftv. 4.$ (la) bek.