Seite 385 [385]
OCR
384 MELLÉKLETEK Szantalfa: Vords szantalfa (Prerocarpus santalinus, elnevezése még: sandel, caliatur, camwood, barwood, \d. PalLex XVI. 110). Élőhelye: India, Dél-Ázsia, Nyugat-Afrika és Amerika egyes vidékei. A hinduizmusban kultikus jelentőséggel bíró fa, melynek belsö törzse a- gyantaszerü, vizben nem oldöd6 - szantalin/kino nevü festöanyagot tartalmazza (N. n. 1908, 39; Kemendi 1989, 20; PalLex XVI. 110). Európában a 16. század óta használják festékként, eleinte főleg gyapjút színeztek vele. , Hosszant hasított, vastag vagy gömbölyű, 150 kg súlyú darabokban" vagy , sötétvörös, könnyű rostokban”, ill. „vilägos-vörös poralakban” került forgalomba (Rózsa 1902, 106). A festékanyagot , a porrá őrölt fából erjesztéssel vonták ki". A 19. század végéig volt jelentősége. , Textilfestéshez más növényi színezékkel keverték." A kelmefestésen túl bőrfestésre, bútorfénynek, ill. a nyomdászatban is használták (Kemendi 1989, 21; N. n. 1908, 230). Páctól függően piros, narancspiros, barnásvörös és lila színt lehetett vele elérni (Hajnal 1981, 109). Törökpirosító: Szíriai rutafű (Peganum harmala). Keleti festő- és fűszernövény, hallucinogén hatású. A Közel-Keleten máig rituális és gyógyászati jelentősége van (ld. Kargioglu et al. 2010, 447-448). Alkohol felhasznäläsäval magjaiból rózsaszín, narancsszín és élénkpiros festék nyerhető (Redfern 2001), amelyet a törökök általában textilfestéshez használtak. Hazánkban is meghonosították a török hódoltság idején, de hogy pontosan milyen céllal, az még nem kellően tisztázott. Vörösfák: Az ún. brazilin nevű (levegőn brazileinné oxidálódó, Id. Rózsa 1902, 105) szinezöanyaggal birö fafelek nagy resze botanikailag a Caesalpinidk csalädjäba tartozik, amely Dél-Amerikában és Távol-Keleten őshonos. (Fontosabb fajai: C. brasilienis, C. echinata, C. Vesicaria, C. Sapan, ld. Brunello 1973, 337). A jávai vörösfát már a 14. században nagy mennyiségben importálták Európába, de használata már a 13. századtól adatolható. , A középkor egyik legfontosabb természetes szinezéke volt” (Timar-Balazsy 2002, 53). Eleinte gyapjut és pamutot festettek vele, később már selymet is, ezt ugyanis päc nelkül is megszinezte (Brunello 1973, 337). »Régi fliveskonyvekben Lignum presillum volt a neve.” A fa legrégibb magyar neveböl: berzseny/börzsöny, ill. annak írásos előfordulásaiból arra következtetnek, hogy , feltehetően már a honfoglalás előtt ismerte a magyarság ezt a festőnövényt" (Kemendi 1989, 20).** További elnevezésük még: vörös festékfa, brazilfa / brazíliai fa, fernambuk/pernambuk stb. (Id. Sándor: Sf V. 76). (Mivel egykor kékre festő faforgá"8 A berzseny szó ugyanakkor a korai magyar botanikai szakirodalomban nem feltétlenül csupán ezt a fát, hanem még a következő növényeket jelölhette: ricinus (Ricinus communis), amerikai alkôrmôs (Phytolacca americana) (\d. VOROS 2008, 108).
