Seite 384 [384]
OCR
II. A LEGFONTOSABB TERMÉSZETES EREDTŰ PIROS/VÖRÖS FESTÉKANYAGOK 383 A középkortól mesterségesen is elő tudták állítani. Főként keleten használták, a 12—I6. századi ikonok festőanyagaként szolgált, de a velencei festők is alkalmazták a képeiken. , A 18. század végére teljesen kikopik a használatból" (Sajó 2008, 43). Sáfrány: Sáfrányos szeklice (Carthamus tinctorus). Régi nevei: vadsáfrány, pórsáfrány, parasztsafräny, olajözön, szaflör, tötsafrany, szeklic(z)e/sziklic(z)e/szelitczke, magyar pirosító, bogács sdfrany stb. Az „olajözön” nev arra utal, hogy a növeny magvaiböl értékes olaj sajtolható, napjainkban már főleg emiatt termesztik. A szeklice azonban nem csupán olaj-, hanem fűszer- és festőnövény is. , Botanikailag nem rokona a Földközi-tenger mellékén honos igazi vagy jóféle sáfránynak (Crocus sativus)" (Kemendi 1989, 38, kiemelés az eredetiben). Pirosra és sárgára is lehet vele festeni, a szirmokban ugyanis kétféle színezőanyag van: egy vízben oldható sárga, ill. egy vízben nem oldódó, pirosra színező vegyület, melynek neve: kartamin (v. ,,szafflorkärmin”, ld. N. n. 1908, 230).°” Eredeti hazája ismeretlen, de mindenképpen trópusi, szubtrópusi tájakról (A frikából vagy Kis-Ázsiából) került Európába. Már az ókori görögök és rómaiak is használták, elsősorban narancsos tónusokat festettek vele (Pastoureau 2017, 37). A 18. században főként a Rajna mentén termesztik, , mivel ott festeni-is tudnak véle, nem tsak tollat posztót, hanem selyem-materiát-is, még pedig piros ró sa színre" (Veszelszki 137). Egyes vélemények szerint azonban a kartaminból (szódával) nyert rózsaszín árnyalat , az iparban csak 1800 után válik hasznälatossä” (Endrei-Hajnal 1958, 456). Veszelszki szerint a 18. szäzadi pesti selyemipar is kísérletezett a szeklicevel való festéssel (137). Mátyus István 18. század végi könyve szerint ezt a növényt — a selyem, posztó és tollfestésen túl — arcpirosítóként is használták. A parasztság — fűszerként való használatán túl — pamut- és lenvásznat színezett vele (halványsárgára), Dél-Magyarországon pl. ezzel sárgították a halottas lepedőket (Kemendi 1989, 39). A 19. század végén a Debrecenben termesztett magyar , kimosott (nemesített)" sáfrányt európai viszonylatban is a jó minőségű sáfrányok közé sorolták (ekkortájt egyébként a dél-európai és kis-ázsiai növények szárított szirmait gömb- vagy lepényformára összepréselve hozták forgalomba; a szirmok , nagy festőerővel" bíró, de tartós színt nem adó kartaminját azonban nehezen lehetett kivonni, Id. N. n. 1908, 230). Egy 19. század eleji magyar tudósítás szerint a virágból először kivonták a sárgára festő anyagokat, majd addig áztatták (citromleves vízben), míg a folyadék , zseresznyeszínt nem kapott", azután abba került a festeni kívánt selyem (Kemendi 1989, 39). A virág kivonatát manapság színezőként a cukrászat, a borászat, a gyógyszer- és a likőripar hasznosítja. 7 Vö. „chinai vörös. Igy nevezik a praeparält term&szetes cinöbert, de a szafllörböl nyert carthamint is” (Koös 70).
