Seite 385 [385]
384 MELLÉKLETEK
Szantalfa: Vords szantalfa (Prerocarpus santalinus, elnevezése még: sandel, caliatur,
camwood, barwood, \d. PalLex XVI. 110). Élőhelye: India, Dél-Ázsia, Nyugat-Afrika
és Amerika egyes vidékei. A hinduizmusban kultikus jelentőséggel bíró fa, melynek
belsö törzse a- gyantaszerü, vizben nem oldöd6 - szantalin/kino nevü festöanyagot
tartalmazza (N. n. 1908, 39; Kemendi 1989, 20; PalLex XVI. 110). Európában a
16. század óta használják festékként, eleinte főleg gyapjút színeztek vele. , Hosszant
hasított, vastag vagy gömbölyű, 150 kg súlyú darabokban" vagy , sötétvörös, könnyű
rostokban”, ill. „vilägos-vörös poralakban” került forgalomba (Rózsa 1902, 106).
A festékanyagot , a porrá őrölt fából erjesztéssel vonták ki". A 19. század végéig volt
jelentősége. , Textilfestéshez más növényi színezékkel keverték." A kelmefestésen
túl bőrfestésre, bútorfénynek, ill. a nyomdászatban is használták (Kemendi 1989,
21; N. n. 1908, 230). Páctól függően piros, narancspiros, barnásvörös és lila színt
lehetett vele elérni (Hajnal 1981, 109).
Törökpirosító: Szíriai rutafű (Peganum harmala). Keleti festő- és fűszernövény,
hallucinogén hatású. A Közel-Keleten máig rituális és gyógyászati jelentősége van
(ld. Kargioglu et al. 2010, 447-448). Alkohol felhasznäläsäval magjaiból rózsaszín,
narancsszín és élénkpiros festék nyerhető (Redfern 2001), amelyet a törökök álta¬
lában textilfestéshez használtak. Hazánkban is meghonosították a török hódoltság
idején, de hogy pontosan milyen céllal, az még nem kellően tisztázott.
Vörösfák: Az ún. brazilin nevű (levegőn brazileinné oxidálódó, Id. Rózsa 1902,
105) szinezöanyaggal birö fafelek nagy resze botanikailag a Caesalpinidk csalädjä¬
ba tartozik, amely Dél-Amerikában és Távol-Keleten őshonos. (Fontosabb fajai:
C. brasilienis, C. echinata, C. Vesicaria, C. Sapan, ld. Brunello 1973, 337). A jávai
vörösfát már a 14. században nagy mennyiségben importálták Európába, de hasz¬
nálata már a 13. századtól adatolható. , A középkor egyik legfontosabb természetes
szinezéke volt” (Timar-Balazsy 2002, 53). Eleinte gyapjut és pamutot festettek vele,
később már selymet is, ezt ugyanis päc nelkül is megszinezte (Brunello 1973, 337).
»Régi fliveskonyvekben Lignum presillum volt a neve.” A fa legrégibb magyar
neveböl: berzseny/börzsöny, ill. annak írásos előfordulásaiból arra következtetnek,
hogy , feltehetően már a honfoglalás előtt ismerte a magyarság ezt a festőnövényt"
(Kemendi 1989, 20).** További elnevezésük még: vörös festékfa, brazilfa / brazíliai fa,
fernambuk/pernambuk stb. (Id. Sándor: Sf V. 76). (Mivel egykor kékre festő faforgá¬
"8 A berzseny szó ugyanakkor a korai magyar botanikai szakirodalomban nem feltétlenül csupán
ezt a fát, hanem még a következő növényeket jelölhette: ricinus (Ricinus communis), amerikai
alkôrmôs (Phytolacca americana) (\d. VOROS 2008, 108).