OCR Output

316 VI. A PIROS MINT SAJÁTOS SZÍN ÉS POZITÍV JELZŐ

hatták. Ezek közül pl. a kaszélyos borról az eddigi kutatások azt feltételezik, hogy , a
nevét valószínűleg onnan kapta, hogy a kékszőlő mustját azonnal a kastély, udvar¬
ház pincéibe, italméréseibe szállították, így nem tudott igazi vörössé színeződni"
(Marton 2005; e jelző első említése egyébként korai, 1472-ből való, ld. uő 2014,
156). Ennek megfelelően a BorL 19. századi cikkeiben a kaszélyos a világospiros, a
siller; a piros szőlőfajból készülő, színüket vesztő borok stb. jelzője.

Bár Andrásfalvy Bertalan kutatásai szerint a vörösbor a mohácsi vész előttről
nem adatolható, így a 16. század előtt vörös színű bor készítése nem lehetett elter¬
jedt hazánkban, ill. aközépkorban még a kék szőlőkből is inkább fehér/világos bor
szűrtek (1957, 56), addig a mai kutatások felvetik annak lehetőségét, hogy — igaz,
csak kismértékben, de — már készültek vörösborok a középkorban is. Marton Sza¬
bolcs kutatásai szerint Mátyás király idejében terjedt el a vörösbor Magyarországon
(2014, 157), de szerinte ehhez a sötét színű italhoz még nem a kadarkakultúrával
érkezett vörösbor-technológiával (vagyis a szőlő levének hosszabb idejű törkölyön
tartásával), hanem a fehérbor vörösre színezésével juthattak, ez ugyanis megma¬
gyarázná, hogy miért találtak a korabeli régészeti leletekben kökény, bodza- és
meggymagokat. Sőt Marton (2005) annak lehetőségét is felveti, hogy a kékszőlő
héjától megszíneződött bort is ihattak már a középkorban, méghozzá olyat, ame¬
lyet a sötét bogyójú vadszölöböl nyertek. Meg azt is feltételezi, hogy a ma három
színben fellelhető , fehér, rózsaszín és sötétpiros" (egy 19. századi meghatározás
szerint viszont világos rózsaszín—sötétpiros-liláskék, Id. MLex II. 533) bakator
szőlőfajta a középkorban még bizonyosan sötétebb héjú lehetett, így aztán ebből
szintén pirosas színű bort készíthettek. (Marton elfelejti azonban, hogy az utóbbi
szőlőfajták esetében a színezőanyag szintén a bogyó héjában van, éppen ezért,
ha a lét kevés ideig sem hagyták a törkölyön, hanem rögtön leszűrték, a bor nem
tudott igazán mélyvörösre színeződni! Hiszen ő maga írta, hogy földesúr , rögtön
szüretkor levette a mustból a maga tizedét, ami majd az úri pincében forrt borrá",
Id. 2005)347 Ettől függetlenül Marton számos adatot sorakoztat fel annak igazo¬
lására, hogy a középkor végén pl. a pozsonyi borvidéken — ahol később a nyugati
eredetű, kékfrankos szőlőhöz kötődő, préseléses technikát alkalmazták (Égető
1982, 601) — a vörösbornak a készítése jelentősebb méreteket ölthetett.

Számunkra mindebből csupán az a fontos, hogy a Marton által is idézett közép¬
kor végi magyar nyelvű forrásokban a vörös szó fejezte ki a sôtét bort. Temesväri
Pelbárt borszínekről szóló latin leírásából ugyanakkor arra is következtethetünk,

347 Vö. „a legtöbb vörös borszölöfajta azonnali préselés után majdnem teljesen fehér mustot ereszt"
(FORHENCI HORVATH 1994, 320). A champeagne-i pezsgöt, , melyekről pedig tudjuk,
hogy majdnem színtelenek", szintén kékszőlőből nyerik (KOSUTÁNY 1900, 220).