Page 265 [265]
264 VI. A PIROS MINT SAJÁTOS SZÍN ÉS POZITÍV JELZŐ
Abból kiindulva, hogy — mint azt már kimutattam - a rézsapiros, a hajnalszin/
hajnalpiros az írott nyelvben rózsaszínű árnyalatot jelölt, ill. hogy a piros rózsák, az
arc és a hajnal valós színe voltaképpen egymáshoz hasonló, adódhat egy logikus
következtetés. Nevezetesen, hogy a vörösnél szűkebb használattal bíró piros eredetileg
elsősorban a ma rözsaszinnek &s bibornak (ill. részben /i/dnak és bordénak) mondott
tónusok elnevezése lehetett. Voltaképpen a piros szó szemantikája — legalábbis e
színnév kontextusait feltáró vizsgálatok erre mutatnak — egykor kb. három külön¬
böző, vizuálisan mégis összefüggő területet ölelhetett fel:
1. (napjainkban babarózsaszínként is emlegetett) világos- és emellett középró¬
zsaszínű,
2. (néprajzi szaknyelvben paraszírózsaszínként ismert?77) élénk-(lilásjrózsaszínű,
3. a sötétebb, kissé kékbe vagy lilába hajló pirost (ha úgy tetszik: bíbort vagy
kármint,""? ill. akár ezek feketével kevert mély változatait).
Ezek az árnyalatok azonban nem csupán vizuálisan függnek össze egymással,
hanem bizonyos értelemben festéktechnikai , eredetük" is közös. Hiszen a szinte¬
tikus festékek feltalálása előtt a természetes színezőanyagok közül a bíbortetvek,
az orseille-zuzmók és a vörösfák (mindháromhoz ld. a II. mellékletet) a különféle
kelmefestési eljárások során pontosan ezen a színtartományon belüli árnyalato¬
kat eredményeztek. Vegyük például az amerikai kosenilt (másképpen kármint).
A mapucse indiánok ezzel festett ágytakaróinak napjainkban is az a legszembe¬
tűnőbb jellemzője, hogy rajtuk ,a pasztellrózsaszíntől a mélybíborig különböző
árnyalatú vörös csíkok futnak keresztbe", méghozzá csupán azért, mert , mindegyiket
kicsit eltérő bíbortetű-fémsó recept szerint" készítették — állítja Finlay (2004, 147;
vö. Redfern 2001). Sőt — egyes feltételezések szerint — ez az újvilági festőanyag a
16. századi Európában a velencei, a milánói, a firenzei, a luccai és az antwerpeni
textiliparban egyebek mellett pontosan azért tudott olyan nagy sikert aratni,
mert ezzel — a mély kékespiros mellett — olyan halvány rózsaszínű árnyalatokat
is el lehetett érni, amelyek bár első pillantásra , törékenynek" tűntek, mégis igen
színtartónak bizonyultak (Greenfield 2006, 103).
[Annak, hogy a bibortetvek, az orseille-zuzmôk és a vôrôsfäk segitségével egykor
többnyire rózsaszínes és liláspiros színeket festettek, az sem mond ellent, amiről
pl. Goethe írt, hogy a kermeszből és a kosenilből készíthető piros szín , savakkal
2» z
és alkáliákkal történő kezeléssel" egyaránt ,,billenthetd” a sarga és a kék szín felé
77 A parasztrózsaszín elnevezésről Id. bővebben BÁLIZS 2012. Előfordul említése pl. a következő
szakirodalmi helyeken: ZUPKÖ 1982, 19, SZABADFALVI 1987, 193; VERES 1997, 314;
KERTÉSZ 2006, 217; KNOTIK 2015, 334.
78 A bíbor szóról a későbbiekben még hosszabban esik majd szó, a kárminnal kapcsolatban Id. a
II. melléklet Koseni/ szócikkét.