OCR Output

248 V. A PIROS/ROZSAS ARC, A PIROS RÓZSA ÉS A RÓZSASZÍN

„1573: „...42 kato leany p(rae)dicatiora latta hogi pirossak voltak archul kerdette az kisse¬
biket my lelte azt Monta hogi az Annya kente Meg” (SzT 1. 414).

Utóbbi idézetben érdekes módon pontosan az a , kenni" ige szerepel (korabe¬
li használatához Id. még: NySz I. 835), amelyet a moldvai csángók még ma is
használnak az arcpirosítás kifejezésére: Klézsén pl. a terjőke kígyószisz (Echium
vulgare) virágról mondták, hogy ,a fejérnépek az orcájukat kenték vele" (Halász
2010, 277). Az arc pirositasinak vagy régebbi nevén , kendőzésének""3 szokására
fókuszálva a következőkben arra is megpróbálunk magyarázatot keresni, hogy
miért jelôlheti a piros sz6 a szüzesség/tisztesség mellett ennek ellenkezőjét, azaz
a nemi szabadosságot is.

5.6.4. A kipirosított céda

Fierz kutatásai szerint (2007) míg a sminkelés az ókori Egyiptomban a felső réteg
kiváltságaként a társadalmi hatalom jele volt, addig az antik görögöknél a hetérák
piros ajkai a vonzóság és az öntudatosság pozitív jelképeként értelmezhetők. Jóllehet
a középkorban a prostituáltakon (nőkön és férfiakon egyaránt) és a színészeken
kívül senki sem használt sminkszereket, a női szépségideál és az egészségességről
vallott nézetek mégis megkövetelték a természettől való szép piros arcot és ajkakat.
A sminkhasználat társadalmilag csak a 18. században szélesedett valamelyest, ami¬
kor Nyugat-Európában a barokk és a rokokó stílus révén a piros ajkakat és orcákat
előnyben részesítő udvari elegancia jött divatba. Ekkortájt a smink a ruhával együtt
az udvari körhöz való tartozást, azon belül is rangsort jelzett. Egészen addig így is
maradt ez, míg a polgári értékrend kialakulásával és terjedésével párhuzamosan a
kipirosított arc és a kifestett száj a homoszexuális dandyk és a hírhedt kurtizánok
világába szorult vissza. Ekkor a polgári erkölcsiség által elvárt , nemi viselkedés"
a sminkelést immár végérvényesen a női nemmel kapcsolta össze, ill. a szexuális
vonzerő tárgyává tette.

63 A német , Schminke" fordítása , Kenet, kendőzet, ábrázat festék, pirosító" (itt: OsLex 373).
A ,kendőzés" szót használja pl. Faludi Ferenc is: , leszedvén arcájokrul a fiatal pirost, csuda
kendőzéssel s titkos mesterséggel", ill. , Oktatják... mutatják a kendőzésnek eszközeit, mennyire
légyen szabad nevelni az arcákon a pirost, hogy meg ne sokalljak a szemek; s mint kellessék
elejét venni, hogy a veriték le ne mossa és el ne árulja a vendégszint” (ld. Faludi: Ist). Külö¬
nösen figyelemreméltó utóbbi idézet vendégszín kifejezése az arcpirosítóra, amely ma már
egyáltalán nem használatos, szemben a hasonló felépítésű — paróka" értelmű — vendeghaj
összetétellel.