OCR
5. A RÓZSASZÍN 245 asszonyok között" még az újkor elején is , szokás volt skarlátpiros felsőkabátjaik kifejezetten olyan céllal való adományozása", hogy abból a templomi Mária-szobroknak ,palástot készítsenek" (Frauhammer 2014, 84), a 16. századtól már érvényben volt az az — V. Pius nevéhez fűződő — rendelet, miszerint Szűz Máriát piros ruhában, de immár kék színű palástban kell megfesteni (Földvári 2015b). Ennek megfelelően Temesvári Pelbárt már Mária égszínkék köpenyéről írt (Id. V. Kovács 1982, 157), de , Ég színű selyem? palástban írja le a felékesített Máriát a Makula nélkül való tükör is (Id. MakN 61). Vizsgálataim szerint az idős asszonyok most már kizárólag ezt a színt tartják a Szűzanya színének (vö. Flórián 1997, 763; Lengyel 1991, 289). Szűz Máriának az ábrázolásokon elvárt piros ruhaszíne nyilvánvalóan mindenekelőtt testi szépségét hirdette, valószínű azonban, hogy szemérmes voltát is kifejezte, hiszen a keresztény teológusok egy része a piros színt szintén összekapcsolta a szeméremmel, pl. Tertullianus (Kr. u. 160—220 k.) a következő tanácsot adta a híveknek: , Álljatok elő tehát a próféták és az apostolok kenőcseivel és díszével ékesen, gyűjtsetek csillogó feherséget az egyszertiségbél, piros színz a szemérembő/" ( Tertullianus művéből idézi: Klaniczay 1990, 170).°° Sőt, önmagában már a Szent Szűz , pirosságára" való utalás, ill. fenséges kinézetének egyszerűen a , szép" jelzővel való hangsúlyozása is magában hordozhatta a testi érintetlenség képzetét. Hiszen — mint arra Tánczos Vilmos rámutat — a szép szó (a lat. pulchra szóhoz hasonlóan) a régi magyar nyelvben a következőket jelölte: ‘szent’, ‘sztiz’, ‘tiszta’ (Id. 2006, 90, 144-145, 190). Mellékesen jegyezzük meg, hogy más népek körében nem csupán a rózsa, hanem a vér (nyelvünkben szintén a piros szóval jelölt) színe is kapcsolatba került a női ártatlanság fogalmával. Például az örményeknél egykor a nászéjszaka után a férjhez adott lány szülei piros almák osztogatásával jelezték az összegyűlt rokonság számára azt, hogy a menyasszony a házasságra lépése előtt még szűz volt: a szülők ,büszkén kínálgatták az almát", ezzel hozva mindenki tudomására, hogy lányuk 759 A magyar falvak 20. századi szakrális gyakorlatában azonban Máriához nemcsak a kék, hanem az ártatlanságot szimbolizáló rózsaszín is társult, úgymint a Nógrád megyei Szandán (LIMBACHER 1994, 149), vagy Gänton, ahol a Christkindl-jätek Märiät megszemélyesítő szereplői olyan koronát viseltek, amelyre , rózsaszín vagy világoskék szalagot" tűztek (GELENCSÉRLUKACS 1991, 143). Hogy Tertullianusnal ez a szemérembél táplálkozó szín nem feltétlenül az egyszerű piros, hanem inkább a bíbor lehet, azt a következő, szintén tőle származó idézet igazolhatja: , Vestite nos serico probitatis, byssino sanctitatis, purpura pudicitiae" (Idézi: MAEDER 2017, 507). Jelentése az itteni angol fordítás alapján: Öltözzétek magatokra a selyem becsületességét, a byssus [a szó jelentéséről később a bíbor alfejezetetben esik majd szó] szentségét és a bíbor erényességét.