Page 155 [155]
154 IV. A VÖRÖS/VERES JELENTÉSRÉTEGEI
„A vert szép piros folyadéknak ismerjük valamennyien. Színe a viruló élet szimbóluma.
Ez adja az arc mosolygó rózsás színét, a kicsattanó piros ajkak biborát. Mikor valaki fülig
pirul és lángvörös lesz, arcbőrében birtelen kitágulnak az erek (vasodilatatio) és telesza¬
ladnak vérrel |...
Nevezetesek a hemoglobin kémiai sajátságai: ha oxigénnel egyesül, színe élénk piros,
ha elvesszük tőle az oxigént, sötét szederjes külsejű. Ha főzzük a hemoglobint, szetesik,
elbomlik és színe barnára változik; ennek a barnaszínű anyagnak már nem hemoglobin
a neve, hanem hematinnak mondjuk. A fott marhahis barna szinét a hematin adja; a
roastbeef barnás szélében már elbomlott a hemoglobin, véres középső részén még nem. [...]
Az alvadt vér sötétpiros, szinte fekete [...] darabos kocsonyahoz hasonls [...]
így alakul át a |...] sötet, szinte fekete-piros, szederjes, venäs ver szensavban
szegenyebb, de viszont oxigenben gazdagabb, elenk, mosolygö-piros, arteriäs vérré"?
(Alexander-Lenhossék [1905], 199-200, 206, 207, 216).
Ha alaposan összehasonlítjuk az iménti két idézetet, azt látjuk, hogy az előbbi
leírás, amikor általánosságban ír a vér árnyalatáról, a meggyszínű színnevet alkal¬
mazza, utóbbi viszont szép pirosként határozza meg ugyanezt. A korábbi írás a
vénás/ütőeres vér sötétebb színét egyenesen kéknek írja le, az iménti szöveg , feke¬
fe-piros, szederjes" színűnek állítja be ugyanezt (vö. Goethe 2010, 76). Ami pedig
a minket most leginkább érdeklő alvadt vér színét illeti, az előbbi forrás a vörös
jelzőt használja, az utóbbi viszont a söfétpírosat és a feketét. Véleményem szerint ez
a két forrás nem mond ellent egymásnak. A meggyszín jelenthet ugyanis szép piros
színt, a kék pedig szederjest (legalábbis a következő értelemben: ‘szederkék’). Ha
ezt elfogadjuk, abból annak kell következnie, hogy az alvadt vér színét azért lehet
a vörös jelzővel is illetni, mert tulajdonképpen az szinte feketébe hajló, sötétpiros
árnyalatú (vö. ,aludt feketéllő vér", Id. Sitkey: HGy 251. Érdekes, hogy az alvadt
vér tónusát régóta asszociálják a cékla sötét színével is, pl. Pethe: Mgazd 172; vö.
Gárdonyi 1920, 85).
A véralvadék azonban nem mindig sötétpiros, hiszen a színe hő, nedvesség és
más körülmények hatására könnyen módosulhat. Legalábbis ez derül ki egy 1905-ből
származó írásból, amelyben különféle szívsérüléseket szenvedő személyek kórtani
eseteinek orvosi elemzése szerepel. Ebben ugyanis a következő jelzők szerepelnek
a szívburokban, ill. a tüdőben talált véralvadékok színének meghatározására:
szennyes vörös, helyenként rozsdás vagy sárgás színű;
barnás vörös;
rozsdás barnás;
fekete-vörös (Kenyeres 1905).