OCR Output

a senatusnak gondja lesz rá, hogy a szövetségeseknek ne legyen okuk megbánni
hűségüket, az etruszkok pedig hamarosan a samnisok sorsára fognak jutni.

(6) Mindamellett nem siettek volna az intézkedésekkel Etruria ellen, ha nem
jön híre, hogy a faliscusok, akik éveken át barátságban éltek a rómaiakkal, szin¬
tén csatlakoztak seregükkel az etruszkokhoz. (7) E nép közelsége erősen nyug¬
talanította az atyákat, ezért elhatározták, hogy a fefialis papok útján jóvátételt
kérnek tőlük. Amikor ezt megtagadták, az atyák jóváhagyásával, a népgyűlés
határozata alapján hadat üzentek a faliscusoknak, és utasították a consulokat,
hogy sorshúzással döntsék el, melyikük vonuljon át seregével Samniumból
Etruriába. (8) Közben Carvilius már elfoglalta a samnisoktól Veliát, Palumbinu¬
mot és Herculaneumot; (9) Veliát néhány nap alatt, Palumbinumot pedig még
aznap, amikor a város falai alá érkezett. (10) Herculaneumnál szabályos csatát
is vívott, kétes eredménnyel, amelyben több embert veszített, mint az ellenség.
Ezután tábort ütött, elzárta az ellenség kiútját a falak mögül, majd megostro¬
molta és bevette a várost. (11) A három városban mintegy 10 000 embert fogtak
el vagy öltek meg; a foglyok száma kicsivel nagyobb volt az elesettekénél. Ami¬
kor a consulok kisorsolták feladataikat, Etruria Carviliusnak jutott, katonái nagy
megelégedésére, akik már nem tudták elviselni Samniumban a kemény telet.

(12) Papirius Saepinumban nagyobb ellenállásba ütközött. Gyakran csaptak
össze csatasorban, gyakran menetelés közben, vagy egy-egy ellenséges kitörés
alkalmával a város körül. Nem is ostromzár volt ez, hanem kiegyenlített háború,
mert a samnisok nemcsak falaik védelmében bíztak, hanem falaikat fegyverrel¬
vitézzel maguk is védelmezték. (13) A consu/ végül addig küzdött, amíg mégis¬
csak szabályos ostromgyűrűbe szorította az ellenséget, és rohammal és sáncmű¬
vekkel folytatva az ostromot, bevette a várost. (14) A rómaiak dühükben hatalmas
vérfürdőt rendeztek a város elfoglalása után, 7400 embert felkoncoltak, és ke¬
vesebb mint 3000-et ejtettek fogságba. A zsákmányt, amely rendkívül jelentős
volt, minthogy a samnisok néhány városban halmozták fel vagyonukat, a kato¬
nák kapták meg.

46.

(1) Már mindent belepett a hó, és nem lehetett megmaradni a szabad ég alatt,
ezért a consul elvonult seregével Samniumból. (2) Hazaérkezésekor egyhangú
határozattal engedélyezték, hogy diadalmenetet tartson. Diadalmenete, amelyet
még hivatali ideje alatt tartott meg, az akkori időkhöz képest egészen ragyogó
volt. (3) Gyalogos és lovas csapatai kitüntetéseikkel ékesítve vonultak el, sok
polgári, sánc- és falkoszorút lehetett látni. (4) A polgárok megszemlélhették
a samnisoktól zsákmányolt fegyvereket, összevethették csillogásukat és szépsé¬
güket a consul apja által zsákmányolt fegyverekével, amelyek nagy számban dí¬

630