Seite 626 [626]
a balt Lucius Scipiora, a lovassagot pedig két mäsik /egatusra, Gaius Caediciusra
és Titus Treboniusra bizta. (8) Spurius Nautiusnak megparancsolta, hogy sze¬
desse le az öszverekröl a tehernyerget, €s a szövetseges alak härom cohorsäval
együtt gyorsan vezesse fel őket kerülőúton egy jól látható magaslatra, majd, ha
már folyik a harc, a lehető legnagyobb porfelhőt kavarva törjenek elő.
(9) Míg a hadvezér ezekkel volt elfoglalva, a szent csirkék őrei között civódás
támadt az aznapi jósjelek dolgában. Meghallotta ezt néhány római lovag, és úgy
vélve, hogy az ügy figyelmet érdemel, közölték Spurius Papiriusszal, a consul
unokaöccsével, hogy kétségek támadtak a jósjelek körül. (10) Az ifjú, akit még
nem az istenek lenézésére neveltek, kivizsgálta a dolgot, nehogy bizonytalant
állítson, majd szólt a consulnak. (11) , Dicsőség neked bátorságodért és buzgal¬
madért! — válaszolt a consul. — De ha az, akit a jösjelek megfigyelésénél jelen van,
hamis jelentést ad, azért őt terheli a felelősség. Nekem zripudiumot jelentettek,
tehát a jósjelek a római nép és hadserege számára kiválóak!" (12) Ezután meg¬
parancsolta a cenfurióknak, hogy a csirkék őreit állítsák az első hadijelvények
mellé. A samnis hadijelvények is megindultak, nyomukban a tündöklő fegyve¬
rekkel felszerelt csatasor, ami az ellenségnek is pompás látványosságul szolgált.
(13) Még mielőtt felhangzott volna a csatakiáltás, és összecsapásra került volna
a sor, a csirkék őrét a hadijelvények előtt egy vaktában elhajított dárda halálra
sebezte. A consul, amikor ezt közölték vele, kijelentette: , Az istenek itt vannak
a csatában: íme, a bűnös fejre lesújtott a büntetés!" (14) Szavaiba jól hallhatóan
belekärogott egy hollö. A consul a j6 elöjelnek örvendve kijelentette, hogy soha
még emberi ügyben nem volt érzékelhetőbb az istenek jelenléte, majd csataki¬
áltásra buzdította seregét, és megfúvatta a trombitákat.
41.
(1) Öldöklő harc kezdődött, de teljesen különböző volt a két sereg hangulata.
A rómaiakat a düh, a remény, a harci vágy hajtotta az ütközetbe az ellenség
vérére szomjazva, a samnisok nagy részét viszont csak a kényszer és az eskü
tartotta ott, hogy ha nem is támadnak, legalábbis kelletlenül ellenálljanak. (2)
Az évek folyamán hozzászoktak a vereséghez, így már a rómaiak első csataki¬
áltását és rohamát sem állták volna, ha a szívükbe fészkelt másik, még hatalma¬
sabb félelem nem fogja őket vissza a futástól. (3) Szemük előtt lebegett a titkos
szertartás minden részlete: fegyveres papok, egymás hegyén-hátán lemészárolt
emberek és állatok, isteneknek tetsző és utálatos vértől ázó oltárok, a rettenetes
átok és a Furiákat megidéző esküszöveg, amelyet családjuk és utódaik elátkozá¬
sára fogalmaztak. Ez a kötelék tartotta őket egy helyben, és jobban rettegtek
polgártársaiktól, mint az ellenségtől. (4) A két szárnyon és középen előretörő
rómaiak nagy vérfürdőt rendeztek a samnisok között, akiket megbénított az
625