Page 560 [560]
(21) És mégis mennyivel mérsékeltebb hatalomvágy fűtötte őt, mint téged,
Appius! Lucius Papirius nem egymaga viselte a censori tisztséget, nem is lépte
túl a törvényes időt, mégsem akadt senki, aki az ő példáját követte volna. Min¬
den utána következő censor letette tisztségét, ha tiszttársa meghalt.! (22) Ám
téged nem korlátoz sem hivatali időd lejárta, sem tiszttársad lemondása, sem
a törvény, sem a szégyenérzet, mert szerinted az erény azonos a gőggel, az ar¬
cátlansággal, az istenek és emberek megvetésével.
(23) Tekintettel eddig viselt tisztséged tekintélyére és fenségére, Appius Clau¬
dius, szeretném, ha nemhogy kézzel, de egyetlen sértő szóval sem kellene illet¬
nem téged. (24) Nyakasságod és gőgöd mégiscsak kikényszerítette belőlem
eddigi szavaimat is; és ha most nem engedelmeskedsz az Aemilius-törvénynek,
megbilincselve vitetlek el. (25) Minthogy őseink rendelkezése szerint, ha a cen¬
sorválasztáson nem kapják meg ketten az előírt számú szavazatot, el kell napol¬
ni a gyűlést, és nem lehet egyetlen győztest hirdetni, ezért nem fogom tűrni,
hogy te, akit egyedül nem is lehetne censornak megválasztani, egymagad viseld
ezt a tisztséget."
(26) Beszéde végeztével parancsot adott, hogy a censort tartóztassák le és
verjék bilincsbe. T iszttársai közül hatan helyeselték a zribunus eljárását, hárman
azonban a segítségükért folyamodó Appius védelmére keltek, így az továbbra is
egyedül töltötte be a censori tisztséget, az összes rend legnagyobb felháborodá¬
sára.
35.
(1) Míg Rómában ez történt, az etruszkok már megkezdték Sutrium ostromát,
és Fabius consul, aki a hegyek lábánál vonult arrafelé, hogy segítséget vigyen
a szövetséges városnak, és ha lehet, megpróbálkozzon az etruszk erődítmények
megtámadásával, az ellenség harcra kész csatasorával találta magát szemben. (2)
Minthogy az alattuk elterülő széles síkságon jól lehetett látni, milyen sokan
vannak, a consul kedvező elhelyezkedéssel akarta javítani kisebb létszámú serege
helyzetét: kissé oldalt, a szikladarabokkal teleszórt lejtőn foglalt állást, és innen
fordult szembe az ellenséggel. (3) Az etruszkok, akik bíztak túlerejükben, és
semmi egyébre nem gondoltak, olyan türelmetlenül rohantak a csatába, hogy
még hajítófegyvereiket is félredobták, csak hogy minél hamarabb közelharcba
kezdhessenek, és már útközben kardot rántva rontottak az ellenségre. (4) A ró¬
maiak azonban hol dárdákkal árasztották el őket, hol kövekkel — ezzel a fegy¬
verrel ugyanis bőven ellátta őket a terep. (5) Az etruszkok, minthogy a pajzsuk¬
ra és sisakjukra zúduló kőzápor még azokat is megzavarta, akik nem kaptak
! Ez történt pl. Kr. e. 380-ban (VI. 27. 4-5)
559