Page 523 [523]
kat zúdítottak rájuk, és készek lettek volna őket kiszolgáltatni vagy darabokra
tépni, oly mélységes szánalmat ébresztett, (14) hogy saját szerencsétlenségükről
is elfeledkezve elfordították tekintetüket e magas méltóság megaláztatásának
tűrhetetlen látványától.
6.
(1) Először a consuloknak kellett majdnem félmeztelenül átvonulniuk az iga
alatt, aztán rangsor szerint a többiek, majd az egyes légiók estek át a megszé¬
gyenítésen. (2) Gúnyolódva, sértegetve állták őket körül az ellenséges fegyvere¬
sek, sokakat még kardjukkal is megfenyegettek, sőt néhányat, akinek a gyalázat
miatt túl ádázzá vált tekintete sértette a győztest, megsebesítettek vagy meg is
öltek. (3) Így vonultatták át őket az iga alatt, és ami talán még nagyobb meg¬
aláztatás volt, az ellenséges sereg szeme előtt. Amint kijutottak a szurdokból,
úgy tűnt nekik, mintha az alvilágból megmenekülve csak most látnák meg
a napfényt, de ez a fény is, ahogy meglátták benne szánalmas menetüket, gyá¬
szosabbnak látszott minden halálnál.
(4) Bár még az éj beállta előtt eljuthattak volna Capuába, nem bíztak szövet¬
ségesük hűségében, és a szégyen is visszatartotta őket. Ezért nem messze Ca¬
puától, az út mellett a puszta földre heveredtek le, hisz nem maradt semmijük.
(5) Amikor ezt Capuában megtudták, a campaniaiak veleszületett büszkeségét
legyőzte a jogos szánalom szövetségeseik iránt. (6) A consulokat azonnal ellátták
méltóságuk jeleivel, a /iczorokat vesszőnyalábokkal, a katonáknak pedig bősége¬
sen küldtek élelmet, ruhát, lovat, fegyvert. (7) Amikor Capuába értek, teljes
számban kivonult eléjük a senazus és a nép, és megadták nekik mindazt, amire
csak kötelezhet a személyes vagy államközi vendégbarátság. (8) De szövetsége¬
seik minden nyájassága, barátságos tekintete, bátorító szavai sem tudtak a ró¬
maiakból egy szót sem kicsalni, vagy akár csak annyit, hogy vigasztaló barátaik
szemébe nézzenek. (9) Az elkeseredés mellett egyfajta szégyen is erőt vett rajtuk,
amely visszatartotta őket minden beszélgetéstől és emberi érintkezéstől.
(10) Másnap, amikor az előkelő capuai ifjakat, akiket a campaniai határig
kíséretül melléjük adtak, (11) visszaérkezésük után a senazus elé hívták, az öregek
kérdéseire elmondták, hogy most még sokkal levertebbnek és kétségbeesettebb¬
nek látták a rómaiakat. Menetük hallgatagon, szinte némán vonult tovább: (12)
odalett a híres római tartás, fegyvereikkel együtt bátorságukat is elvették. Nem
viszonozták a köszönést, kérdéseikre nem adtak választ, meg sem mertek szó¬
lalni, mintha még mindig nyakukon hordanák az igát, amely alatt el kellett
vonulniuk. (13) A samnisok győzelme nemcsak nagyszerű, de maradandó is:
nem Rómát kerítették kézre, mint egykor a gallok, hanem — amin sokkal több
múlik a háborúban — a római bátorságot és elszántságot is.
522