Oldal 505 [505]
OCR
jen? (4) Kérdezem továbbá: annak tudatában, hogy bizonytalan jósjelekkel keltem útra, a vallási kételyek ellenére kockára kellett volna tennem az állam sorsát, vagy meg kellett ismételnem a jóslatkérést, nehogy az istenek akaratának ismerete nélkül kezdjek bármibe? (5) Es ha már itt tartunk: vajon attól a vallásos aggälytöl, amely a dictatort megakadälyozta a hadvezetesben, a lovassägi főparancsnok talán mentes és szabad lehetett? De minek is teszek fel ilyen kérdéseket? Hiszen ha egyetlen szó utasítás nélkül utazom el, akkor is azt kellett volna kikövetkeztetned, hogy mi lehet az én szándékom, és elhatározásaidban ehhez kellett volna igazodnod. (6) Inkább arra felelj: nem tiltottam meg, hogy távollétemben bármit is kezdemenyezz? Nem tiltottam meg, hogy az ellenséggel csatát kezdj? (7) Te azonban semmibe véve ezt a parancsomat, noha a jósjelek bizonytalanok voltak, vallási kételyek álltak fenn, megszegve a katonai szokásjogot és az ősi fegyelmet, szembeszállva az istenek akaratával, ütközetbe mertél bocsátkozni az ellenséggel! (8) Arra felelj, amit kérdeztem, de azon kívül ki ne nyisd a szádat! Menj oda hozzá, /ictor\” (9) Az egyes vádpontokra amúgy sem egykönnyen lehetett külön-külön válaszolni; Fabius ráadásul hol azt panaszolta fel, hogy e főbenjáró ügyben a vádlója lesz a bírája is, hol azt hangoztatta, hogy előbb ragadhatják el tőle az életét, mint hőstettei dicsőségét, és felváltva védekezett és vádolt. (10) Erre Papirius dühe még jobban fellángolt: parancsot adott, hogy tépjék le a lovassági főparancsnok ruháit, és készítsék a vesszőket és a bárdokat. (11) Fabius, miközben a /iczorok már rángatták le róla a ruhát, a katonákhoz kiáltott segítségért, és a gyűlés túlsó szélén már nyugtalanul zajongó ériariusok közé menekült. (12) Ekkor az egész gyűlés háborogni kezdett. Itt könyörgő, ott fenyegető hangok hallatszottak. Akik az emelvényhez legközelebb álltak, és igy a dictator könnyen felismerhette őket, kérlelték, hogy ne bántsa a lovassági főparancsnokot, és ne ítélje el vele együtt a hadsereget. (13) A gyűlés szélén állók és a Fabius köré tömörülők gyalaztak a dictatort konyortelenségéért, és mar nem sok hianyzott a zendüléshez. Még a bírói emelvényen sem volt béke és nyugalom. (14) A /egatusok a dictator széke köré sereglettek és kérték, halassza az ügyet másnapra, hogy haragja lecsillapodjon, és ideje legyen a megfontolásra. (15) Fabius — mondták — elég megrovást kapott ifjúi meggondolatlanságáért, győzelmét eléggé megtépázták. Ne menjen el megbüntetésében a végsőkig, ne bélyegezze meg ezt a páratlan ifjút, rendkívüli hírnévnek örvendő apját és az egész Fabius nemzetséget! (16) Miután kérésük és érvelésük egyaránt hatástalan maradt, felszólították, hogy tekintsen a tomboló tömegre: nem illene sem korához, sem bölcsességéhez, hogy amikor a katonák ilyen elkeseredett hangulatban vannak, ő maga öntsön olajat a lázadás tüzére. (17) Senki sem a büntetése elengedését kérő Fabiusnak 504
