OCR
tettre kész és tapasztalt katona, (17) a latin pedig erőtől duzzadó, kiváló harcos. Jól ismerték egymást, hisz mindig ugyanazt az egységet vezették. (18) A római, minthogy nem bízott eléggé testi erejében, már Rómában engedélyt kapott a consuloktól, hogy tetszése szerint válasszon ki valakit cenzuriohelyettesnek, aki megvédi attól az egy, neki szánt ellenségtől. Ez az ifjú került szembe a csatában a latin centurtóval, és le is győzte." (19) A csata a Vezúv lábától nem messze zajlott le," a Veseris felé vezető út mellett. 9. (1) Harcba vonulás előtt a római consulok áldozatot mutattak be. Úgy mondják, Deciusnak megmutatta a haruspex, hogy a mäjfej , baráti" oldalán van egy bevágás," de egyébként az istenek elfogadták áldozatát. Manlius áldozata kiválóan sikerült. , Ha tiszttársam kedvező jósjeleket kapott — mondta Decius —, minden rendben van! (2) Ezután az egységeket a fentebb ismertetett rendben felállítva csatába indultak. Manlius vezette a jobb-, Decius a balszárnyat. (3) Kezdetben mindkét fél egyforma erővel és lelkesedéssel küzdött. Azután a balszárnyon a hastatusok, nem tudván feltartóztatni a latinok előrenyomulását, visszahátráltak a princepsek vonaláig. (4) A nagy kavarodásban Decius consu/ harsány hangon Marcus Valeriust szólította: , Marcus Valerius, most van szükség az istenek segítségére! Rajta, mint a római nép állami pontifexe," mondd elő a szöveget, amellyel légióinkért felajánlhatom magamat áldozatul!" ! Ez az elbeszélés minden bizonnyal szintén a latin és a római hadsereg hasonlóságát hivatott aláfesteni, és nincs valós alapja — már csak azért is, mert ha a römai és a latin centurio egyaránt a maguk első íriariusegységének élén állnak, akkor a csatasor két ellentétes végén helyezkednek el, így nagyon kevés az esélye, hogy a harcmezőn összetalálkoznak. ? Egyes rekonstrukciók szerint Livius tévesen helyezi a csatát a Vezúv közelébe, az ugyanis inkább egy másik vulkán, a mai Roccamonfina lábánál játszódhatott le. > A haruspexek a majelvaltozasok jellegébél és helyéből vontak le következtetéseket a vállalkozással kapcsolatban, amely előtt az áldozatot bemutatták. Így a májnak volt egy ,baráti" és egy ,ellenséges" része; az előbbiből az áldozat bemutatójával, az utóbbiból annak ellenségeivel kapcsolatos jóslatokat lehetett kiolvasni. A májon látható bevágás rossz előjelnek számított, a , fej" (caput iecinoris: egy, a máj jobb oldalán található kidudorodás) elváltozásai pedig általában az áldozatot bemutató vezérre utaltak. ! Valószínű, hogy a ponzifexek testületének egy tagja rendszerint a hadseregnél tartózkodott, hogy ellenőrizze, illetve segítse a vallási szertartások előírásos megtartását. 476