OCR
(negyedszer), Lucius Sergius Fidenas, Aulus Postumius Regillensis, Publius Cornelius Maluginensis és Aulus Manlius [397]. (2) Ebben az évben új ellenség jelent meg, a targuiniibeliek, akik jól látták, hogy egyszerre hány háború köti le a rómaiakat — a volscusok ellen az ostromgyűrűbe fogott Anxurnál, a Labici római coloniát ostromló aeguusok ellen, és ezenkívül a Veii, Falerii és Capena ellen vívott háború -—, és azt is tudták, hogy a falakon belül sem nyugalmasabb a helyzet az atyák és a plebejusok küzdelmei miatt. (3) Abban a reményben, hogy itt a lehetőség a zavarosban halászni, könnyen mozgó csapatokat küldtek portyázni a római területre, gondolván, hogy a rómaiak vagy bosszulatlanul tűrik majd ezt a jogtalanságot, hogy ne kelljen újabb háború terhét vállalniuk, vagy csak kis létszámú és épp ezért gyenge sereget küldenek majd rájuk. (4) Rómában a targuiniibeliek dúlása inkább felháborodást keltett, mint aggodalmat, ezért nem tettek nagy előkészületeket, és nem is tétováztak sokáig. (5) Aulus Postumius és Lucius Iulius a népzribunusok tiltakozása miatt nem tartottak szabályos sorozást, hanem majdnem teljes egészében a buzdításukra fellelkesült önkéntesekből toboroztak, majd felkerekedtek, és Caere területén át mellékösvényeken elébe vágtak a fosztogatásból hazafelé tartó, zsákmánnyal megrakott targuiniibelieknek. (6) Sokat lekaszaboltak közülük, minden málhájukat elvették, és visszaszerezve a saját földjeikről származó zsákmányt, hazatértek Rómába. (7) Két napot adtak a tulajdonosoknak holmijuk felismerésére. Harmadnap mindazt, amit nem azonosított senki — és ez többnyire az ellenség tulajdona volt —, elárverezték, és a bevételt szétosztották a katonák között. A többi háború, kiváltképpen a Veii elleni, még nem dőlt el. (8) A rómaiak, elvesztvén hitüket az emberi segítségben, már a végzet, az istenek felé tekingettek, amikor megérkeztek Delphoiból a követek, és meghozták a jósdának az elfogott jós válaszával egybevágó üzenetét. (9) , Római, ne hagyd, hogy megmaradjon a víz az Albai-tóban, ne hagyd, hogy magától fusson le a tengerbe! Vezesd ki a földek öntözésére, oszd szét csatornákba, úgy tüntesd el. (10) Azután lépj fel bátran az ellenséges falakra, és gondolj arra, hogy a sok éven át ostromolt város fölött a most feltáruló végzet segítségével győzni fogsz. (11) Majd ha a háborút diadallal befejezted, hozz bőséges ajándékot templomomba, és újítsd fel és ahhagyomány szerint üld meg a feledésbe ment hazai áldozati ünnepeket." 17. (1) Nagyon megnőtt erre az elfogott jós tekintélye. Cornelius és Postumius katonai íribunusok vele tanácskozták meg, hogyan kellene elhárítani az albai csodajelet, és mi az istenek kibékítésének megfelelő módja. (2) Végül rájöttek, hogy miféle szertartások elhanyagolása és milyen áldozati ünnep elmaradása miatt neheztelnek az istenek: nyilvánvalóan azért, mert a tisztségviselők, akiknek 321