Page 157 [157]
halkan átkot mormoltak, úgyhogy néha még ez a köznép gyűlöletét győzedel¬
mesen álló, büszke férfiú is megdöbbent. (9) Amikor már minden szigor hiába¬
valónak bizonyult, tudni sem akart többé a közkatonákról; azt állította, hogy
a hadsereget megrontották a cenfuriók, akiket néha csúfondárosan , népzribunu¬
soknak" és , Voleróknak" nevezett.
59.
(1) Minderről pontosan értesültek a volscusok, és egyre fenyegetőbben visel¬
kedtek, mert remélték, hogy a római hadsereg éppúgy fellázad Appius, mint
annak idején Fabius consu/ ellen.' (2) Egyébként a hadsereg Appiusszal sokkal
hevesebben szállt szembe, mint Fabiusszal: nemcsak győzni nem akart, mint
Fabius serege, hanem egyenesen azt akarta, hogy megverjék. Miután kivezényel¬
ték őket, csúfos futással igyekeztek a tábor felé, és meg sem álltak, amíg azt nem
látták, hogy a volscusok megrohanják az erődítményeket, és szégyenletes módon
öldöklik az utóvédet. (3) Csak ez csiholta ki belőlük a harci kedvet, úgyhogy
a már-már győztes ellenséget visszakergették a sáncokról, de azért meglátszott,
hogy a római katonaság csak a tábort nem akarta feladni, egyébként örül saját
vereségének és gyalázatának. (4) Mindez csöppet sem törte meg Appius kevély¬
ségét, sőt még jól meg is akarta büntetni katonáit, ezért gyűlést hívott össze.
Ekkor azonban odagyűltek köré /egazusai és íribunusai, és figyelmeztették: Ne
tegye minduntalan próbára hatalmát, amelynek ereje teljesen alárendeltjei egyet¬
értésétől függ. (5) A katonák táborszerte mondogatják, hogy nem mennek el
a gyűlésre, és itt is, ott is hallani olyan hangokat, hogy ki akarnak vonulni
a volscusok földjéről. A győztes ellenség az imént csaknem a rómaiak kapuiban
és sáncain állt, és nekik nemcsak egy roppant vereség sejtelme, de annak való¬
ságos látványa lebeg a szemük előtt.
(6) Appius végül hagyta magát meggyőzni, hiszen a katonák a büntetés el¬
halasztásánál egyebet úgysem nyerhettek. Nem hívta össze a gyűlést, és kihir¬
dettette, hogy másnap útra kelnek. Hajnalban fel is hangzott a kürtjel az indu¬
lásra. (7) De amikor a sereg javában vonult ki a táborból, a volscusok, mintha
ugyanarra a kürtjelre indultak volna el ők is, megtámadták az utóvédet. A zűr¬
zavar elhatolt az első sorokig, és a félelem annyira megzavarta az egységeket,
hogy sem a vezényszavakat nem lehetett hallani, sem a csatarendet felállítani.
Mindenki csak arra gondolt, merre fusson. (8) Felbomlott sorokban, holttestek
és fegyverek halmain keresztül, hanyatt-homlok menekültek úgy, hogy az ellen¬
ség előbb hagyott fel az üldözéssel, mint a római sereg a futással. (9) A consul,
amikor végre összeszedte fejvesztetten menekülő katonáit, akiket addig hiába
! Vö. II. 43. 7-11.
156