Oldal 100 [100]
és vissza kell szerezni, amit a háborúban elveszítettek. Targuinii lakosait a név
és a rokoni kötelék ösztönözte; hízelgett a hiúságuknak, ha egy közülük való
uralkodik Rómában.
(5) Így hát két város két hadserege tartott Targuiniusszal, hogy visszaszerez¬
Ze trónját, és fegyverrel büntesse meg a rómaiakat. Amint római területre érke¬
zett az ellenség, a consulok kivonultak elé. (6) Valerius a gyalogságot vezette
négyszögletes menetoszlopban, Brutus felderítőként előrement a lovasság élén.
Az ellenség seregében is a lovasság haladt elöl, az élén pedig Arruns Targuinius,
a király fia léptetett; maga a király mögötte jött a légiókkal. (7) Amint Arruns
előbb a távolból, a /iczorokról látta, hogy a consu/ jön, majd közelebbről, arcról is
felismerte Brutust, haragra gyúlva így kiáltott: , Ez az, aki bennünket száműzött
és elkergetett hazánkból! Itt csillog-villog a mi hatalmi jelvényeinkben. Kirá¬
lyokat megbosszuló istenek, segítsetek!
(8) Megsarkantyüzta lovät, és egyenesen a consu/ra tamadt. Brutus látta, hogy
ő a célpont. Akkoriban dicsőséges dolognak számított, ha a hadvezér maga is
kivette részét a csatából, így elszántan vállalta a harcot. (9) Olyan gyűlölettel
csaptak össze, hogy miközben ellenfelük testén akartak sebet ütni, egyikük sem
gondolt a védekezésre. Így aztán szemtől szembe, pajzson keresztül átszegezték
egymást lándzsájukkal, és együtt csúsztak le lovukról haldokolva. (10) Velük
együtt a lovasság többi része is harcba bocsátkozott, és nem sok idő múltán
megérkezett a gyalogság is. Váltakozó kimenetelű volt a csata, és szinte döntet¬
lennel végződött: mindkét oldalon győzött a jobbszárny, a balszárnyat pedig
visszaverték. (11) A veii sereg, amely hozzászokott, hogy a római hadsereg le¬
győzi, szétszóródott és megfutamodott; a targuiniibeliek ellenben, az új ellenfél,
nemcsak helytálltak, de a maguk oldalán meg is verték a rómaiakat.
7.
(1) Ezek után Targuiniust és az etruszkokat akkora félelem szállta meg, hogy
félbehagyták az egészet, és éjszaka mind a veii, mind a targuiniibeli hadsereg
visszavonult a maga városába. (2) E csatához egy csoda is fűződik. A következő
éjszaka csendjében az Arsia-erdőből harsány hang szólalt meg; úgy vélték,
Silvanus hangja volt.! Azt mondta, eggyel több etruszk esett el a csatában, így
a háborúban a római sereg győzött. (3) Annyi bizonyos, hogy a rómaiak győz¬
tesként, az etruszkok pedig vesztesként vonultak el; másnap hajnalhasadáskor
ugyanis, amikor már egyetlen ellenséges katona sem mutatkozott, Publius Valerius
! Silvanusnak, az erdők római istenének nem volt állami kultusza, de a magánemberek
vallásosságában annál fontosabb szerepet játszott. Néha Faunusszal azonosították, aki
szintén adhatott jóslatokat titokzatos erdei hang formájában.
99