ségek felbomlanak, zűrzavar és félelem vesz erőt rajtuk, és a csapatok rendje
meginog, buzdították és kérték katonáikat: támadjanak a pánikba esett ellen¬
ségre, és ne hagyják, hogy sorait újra rendezze. (14) A barbárok nem is tudtak
volna ellenállni bősz rohamuknak, ha az első vonal előtt nem állja útjukat gya¬
logosan küzdő lovasaival maga a fejedelem, Indibilis. (15) Itt jó ideig egy hely¬
ben tombolt a kegyetlen küzdelem. Amikor aztán a dárdazáporban azok is el¬
estek, akik a félholtan is helytálló, majd egy dárdától a földhöz szögezett király
körül küzdöttek, megkezdődött az általános menekülés. (16) Igen sokat vágtak
le közülük, mert a lovasoknak nem volt idejük lóra ülni, és mert rémült mene¬
külésük közben a rómaiak szorosan a sarkukban voltak. Nem is tágítottak addig,
amíg az ellenséget ki nem űzték a táborából is.
(17) Aznap 13 000 hispánt öltek meg, és mintegy 1800-at ejtettek fogságba.
A rómaiak és szövetségeseik közül valamivel több mint 200-an estek el, főként
a balszárnyon. (18) A táborukból kiűzött hispánok és a csata egyéb túlélői elő¬
ször szétszóródtak a földeken, majd ki-ki hazatért a maga városába.
3.
(1) Amikor Mandonius gyűlésbe hívta őket, a vereség miatt keseregve szidal¬
mazták a háború értelmi szerzőit, és úgy döntöttek, követeket fognak küldeni a
rómaiakhoz, hogy kiszolgáltassák fegyvereiket és megadják magukat. (2) A kö¬
vetek Indibilisre, a háború kezdeményezőjére és a csatában legnagyobbrészt
elesett többi fejedelemre hárították a felelősséget, és felajánlották, hogy átadják
fegyvereiket és meghódolnak. Azt a választ kapták, hogy megadásukat csak azzal
a feltétellel fogadják el, ha élve kiszolgáltatják Mandoniust és a többi háborús
uszítót; ellenkező esetben a római sereg benyomul az ilergesek, ausetanusok és
azután sorban a többi nép területére. (4) A küldöttek ismertették a választ a
gyűlésen, mire ott helyben elfogták Mandoniust és a többi fejedelmet, és átad¬
ták, hogy kivégezzék őket. (5) Hispánia népei visszanyerték a békét. Kötelezték
őket, hogy fizessék ki az az évi zsold kétszeresét, adjanak hat hónapra elegendő
gabonát, valamint köpenyeket és tógákat a hadseregnek, és mintegy 30 néptől
túszokat is szedtek. (6) Így tört ki és ért véget néhány nap alatt a felkelés a
fellázadt Hispániában minden nagyobb megrázkódtatás nélkül. Ezután a há¬
ború minden rettenete Afrikára zúdult.
(7) Gaius Laelius éjnek idején kikötött Hippo Regius mellett, ! és napkeltekor
rendezett menetben elindult, hogy feldúlja a vidéket katonáival, segédcsapatok
! Livius forrása valószínűleg összetévesztette ezt a maesulius területen fekvő várost Hippu
Akra (más néven Hippón Diarrhütosz) városával, amely jóval közelebb van Karthágóhoz,
és könnyebben elképzelhető célpontja lehetett egy római támadásnak.