OCR Output

szerelem keretei között, és nem az állam ügye foglalná le minden figyelmemet,
magam is elvárnám, hogy elnézzék nekem, ha forró szenvedélyt érzek jegyesem
iránt. Ezért legalább a te szerelmedet pártolom, mivel erre van lehetőségem. (6)
Jegyesedet itt éppen olyan tisztelet övezte, mint szülei, apósod és anyósod házá¬
ban. Úgy őriztük meg őt számodra, hogy érintetlenül kaphasd meg mint hozzám
és hozzád méltó ajándékot. (7) Ezért a jótéteményért egyetlen viszonzást kérek:
légy a római nép barátja! Ha úgy gondolod, hogy én is olyan derék ember vagyok,
mint amilyennek apámat és nagybátyámat megismerték az itt lakó népek, akkor
most tudd meg, hogy a római polgárok között még sok hozzánk hasonló ember
akad, (8) és hogy egyetlen nép sincs ma a föld kerekén, amelyet jobban kívánhat¬
nál barátnak — és kevésbé ellenségnek — a magad és néped számára."

(9) Mialatt a fiatalember, akit teljesen hatalmába kerített az elfogódottság és
az öröm, Scipio kezét szorongatva fohászkodott az összes istenhez, hogy viszo¬
nozzák ők ezt a cselekedetet, amelyet ő sohasem tud majd úgy meghálálni, ahogy
szeretné és ahogy Scipio megérdemelné, Scipio a lány szüleihez és rokonaihoz
fordult. (10) Ezek tekintélyes mennyiségű aranyat hoztak magukkal váltságdíj¬
ként, de a lányt anélkül is visszakapták. (11) Kérlelni kezdték Scipiót, hogy
fogadja el ajándékba, amit hoztak, és bizonygatták, hogy ezért nem éreznének
kisebb hálát, mint az érintetlenül visszakapott leányért. (12) Scipio végül a nagy
kérlelésre megígérte, hogy elfogadja, és lerakatta az aranyat a lába elé. Aztán
magához hívatta Álluciust, és így szólt hozzá: ,A hozományhoz, amelyet majd
apósodtól kapsz, fogadd el ezt tőlem nászajándékul! — és felszólította, hogy
vegye el és tartsa meg az aranyat. (13) Az ifjú, akit boldoggá tett az ajándék és
a kitüntető bánásmód, visszatért hazájába, és honfitársai között mindenütt
Scipio megérdemelt dicséretét hirdette: egy istenekhez hasonló ifjú érkezett
közéjük, aki mindent legyőz akár fegyvereivel, akár jóindulatával és jótétemé¬
nyeivel. (14) Aztán sorozást tartott c/iensei között, és néhány nap múlva 1400 vá¬
logatott lovassal tért vissza Scipióhoz.

51.

(1) Scipio maga mellett tartotta Laeliust, hogy a foglyok, a túszok és a zsákmány
dolgát az ő tanácsai alapján rendezze. (2) Miután minden a helyére került, adott
neki egy ötevezősoros hajót, amelyre feltette a foglyokat — Magont és a vele
együtt elfogott 15 tanácstagot — is, és elküldte Rómába, hogy hírül vigye a győ¬
zelmet. (3) Ő maga azt a néhány napot, amit még Új-Karthágóban szándékozott
tölteni, arra használta fel, hogy gyakorlatoztassa gyalogos és tengerészcsapatait.
(4) Első nap a légiók teljes fegyverzetben négy mérföldet tettek meg díszme¬
netben. Másnap sátraik előtt fegyvereiket kellett rendbe hozniuk és felcsiszol¬
niuk. Harmadnap csapatküzdelmet vívtak fakardokkal, és gyakorlódárdákat

347