Oldal 347 [347]
(7) Tehát Scipio, miután hívatta a túszokat, felszólította őket, hogy legyenek
mindnyájan nyugodtak, (8) hiszen a római nép hatalmába kerültek, amely job¬
ban szereti az embereket jótéteménnyel, mint félelemmel lekötelezni, és az
idegen népeket inkább bizalmon alapuló szövetséggel kapcsolja magához, nem
pedig kemény szolgaságban tartja. (9) Ezután megkérdezte városuk nevét, szám¬
ba vette az egy-egy néphez tartozó foglyokat, és követeket küldött övéikhez,
hogy ki-ki jöjjön el hozzátartozóiért. (10) Ha egy város követei éppen jelen
voltak, azoknak mindjárt át is adta honfitársaikat. A többieket Gaius Flaminius
guaestorra bízta, hogy jóindulattal viselje gondjukat.
(11) Miközben a fővezér így intézkedett, a túszok közül egy idős asszony —
annak a Mandoniusnak a hitvese, aki Indibilisnek, az ilergesek fejedelmének a
fivére volt — a lába elé vetette magát, és sírva könyörgött neki: nyomatékosan
kösse az őrök lelkére, hogy bánjanak kímélettel és tapintatosan a nőkkel. (12)
Amikor Scipio biztosította, hogy biztosan nem fognak hiányt szenvedni sem¬
miben, az asszony így válaszolt: , Nem az érdekel minket, hiszen a mi helyze¬
tünkben az ember bármivel beéri. Más dolog aggaszt engem, ha ezekre a fiatal
lányokra nézek, hiszen engem már nem fenyeget női mivoltom meggyalázásának
veszélye." (13) Ott álltak körülötte Indibilis viruló szépségű lányai, szintén
előkelő származású társnőikkel együtt, akik mind olyan tisztelettel néztek rá,
mintha anyjuk lenne.
(14) Scipio így válaszolt: , Már a magam és a római nép fegyelme érdekében
is kezeskednék azért, hogy nálunk ne érhesse sérelem azt, ami bárkinek a sze¬
mében is szent. (15) De most még inkább gondom lesz erre a ti erényetek és
méltóságotok miatt, akik még balsorsotokban sem feledkeztetek meg asszonyi
méltóságotokról." (16) Ezután egy feddhetetlen férfiúra bízta őket, meghagyva,
hogy éppen olyan tisztelettel és tapintattal bánjon velük, mintha mind egy-egy
vendégbarát hitvese vagy anyja volna.
50.
(1) A katonák ezután egy foglyot vezettek elé: egy kivételes szépségű felserdült
hajadont, aki után mindenki megfordult, amerre csak elhaladt. (2) Scipio meg¬
kérdezte, hová való, kik a szülei, és többek közt azt is megtudta, hogy a lány egy
Allucius nevű főrangú keltibér ifjú jegyese. (3) Azonnal elküldött a lány szüleiért
és jegyeséért, akiről közben hallotta, hogy szinte elemészti a lány iránti szerelem.
Érkezésük után ezért fontosabbnak tartotta vele tisztázni a helyzetet, mint a lány
szüleivel: (4) , Beszéljünk kötetlenül, mint fiatalok egymás között! — mondta —
Amikor menyasszonyodat katonáim fogolyként elém vezették, (5) hallottam,
milyen drága ő a szívednek — ami szépsége láttán nagyon is érthetőnek tűnt. Ha
módomban állna élvezni a felelőtlen ifjúkort, főként egy helyénvaló és törvényes
346