Seite 283 [283]
OCR
— ha a félelem el nem hallgattatná a bánatot — magam is alig bírnék annyira uralkodni magamon, hogy lelkem fájdalmára valami vigaszt találjak, arra kényszerülök, hogy egymagam hozzak döntéseket mindnyájatok érdekében, holott gyász idején ez a legnehezebb. (4) De bár azon kell törnöm a fejem, hogyan őrizhetném meg a hazának a két sereg maradékát, még így sem terelhetem el gondolataimat a lelkemet szüntelenül szorongató szomorúságról. (5) Nem hagy el a kínzó emlék, éjjel-nappal a két Scipio jár a fejemben, gond és álmatlanság gyötör miattuk, sőt gyakran álmomból riasztanak fel. (6) Azt akarják, hogy ne nyugodjam, amíg bosszút nem állok értük, ezen a földön nyolc éven át le nem győzött katonáikért — a ti bajtársaitokért — és az államért. Azt parancsolják, kövessem az ő tanításukat és intézkedéseiket, (7) és ahogy életükben nálam hívebben senki sem teljesítette parancsaikat, úgy most, haláluk után is azt tartsam a legjobbnak, amit véleményem szerint ők egy-egy helyzetben valószínűleg cselekedtek volna. (8) Szeretném, katonák, ha ti sem siratással és könnyekkel adóznátok nekik, mint holtaknak szokás -— hiszen élnek, élteti őket tetteik dicsősége —, hanem valahányszor rájuk emlékeztek, úgy indulnátok csatába, mintha ők buzdítanának, ők adnának jelt a harcra. (9) Nyilván tegnap sem más jelent meg szemeitek előtt, és adott nektek erőt arra az emlékezetes küzdelemre, amellyel bebizonyítottátok az ellenségnek: a római név nem semmisült meg a Scipiókkal együtt, (10) és ez a nép, amelynek erejét és hősiességét a cannaei vereség sem tudta maga alá temetni, bizonnyal felül fog kerekedni a szerencse minden csapásán. (11) Nos, miután magatoktól ilyen vakmerőek voltatok, szeretném látni, milyen vakmerőségre lesztek képesek vezéretek felszólítására. Tegnap, amikor a szétvert ellenség után tódultatok, nem azért fúvattam visszavonulót, hogy megtörjem harci kedveteket, (12) inkább azért, hogy megőrizzem egy nagyobb dicsőséget kínáló alkalomra, hogy később, kihasználva a lehetőséget, felkészülten támadhassátok meg a mit sem sejtő ellenséget, fegyveresen a fegyverteleneket, sőt alvókat. Ehhez az alkalomhoz pedig, katonák, nem átgondolatlanul, hanem a helyzet sugallatára fűzök nagy reményeket. (13) Ha valaki megkérdezné tőletek, hogyan védtétek meg táborotokat a túlerőben támadó győztesekkel szemben, bizonyára azt válaszolnátok, hogy éppen ettől féltetek, ezért erődítettetek meg minden pontot, és ezért voltatok magatok is elszántak és harcra készek. (14) Így is van: az ember akkor van a legkevésbé védve egy csapás ellen, ha a szerencse úgy rendezi, hogy ne is féljen tőle, mert mindenki ott támadható, ahová nem figyel. (15) Az ellenség most attól tart a legkevésbé, hogy mi, akiket az imént még ő szorongatott és ostromolt, egyszer csak megtámadjuk az ő táborát. Vágjunk bele abba, amiről képtelenség elhinni, hogy belevágunk! Éppen az könnyíti majd meg a dolgunkat, hogy a lehetetlennel látszik határosnak. 282
