Seite 283 [283]
— ha a félelem el nem hallgattatná a bánatot — magam is alig bírnék annyira
uralkodni magamon, hogy lelkem fájdalmára valami vigaszt találjak, arra kény¬
szerülök, hogy egymagam hozzak döntéseket mindnyájatok érdekében, holott
gyász idején ez a legnehezebb. (4) De bár azon kell törnöm a fejem, hogyan
őrizhetném meg a hazának a két sereg maradékát, még így sem terelhetem el
gondolataimat a lelkemet szüntelenül szorongató szomorúságról. (5) Nem hagy
el a kínzó emlék, éjjel-nappal a két Scipio jár a fejemben, gond és álmatlanság
gyötör miattuk, sőt gyakran álmomból riasztanak fel. (6) Azt akarják, hogy ne
nyugodjam, amíg bosszút nem állok értük, ezen a földön nyolc éven át le nem
győzött katonáikért — a ti bajtársaitokért — és az államért. Azt parancsolják,
kövessem az ő tanításukat és intézkedéseiket, (7) és ahogy életükben nálam
hívebben senki sem teljesítette parancsaikat, úgy most, haláluk után is azt tart¬
sam a legjobbnak, amit véleményem szerint ők egy-egy helyzetben valószínűleg
cselekedtek volna. (8) Szeretném, katonák, ha ti sem siratással és könnyekkel
adóznátok nekik, mint holtaknak szokás -— hiszen élnek, élteti őket tetteik di¬
csősége —, hanem valahányszor rájuk emlékeztek, úgy indulnátok csatába, mint¬
ha ők buzdítanának, ők adnának jelt a harcra. (9) Nyilván tegnap sem más jelent
meg szemeitek előtt, és adott nektek erőt arra az emlékezetes küzdelemre,
amellyel bebizonyítottátok az ellenségnek: a római név nem semmisült meg a
Scipiókkal együtt, (10) és ez a nép, amelynek erejét és hősiességét a cannaei
vereség sem tudta maga alá temetni, bizonnyal felül fog kerekedni a szerencse
minden csapásán. (11) Nos, miután magatoktól ilyen vakmerőek voltatok, sze¬
retném látni, milyen vakmerőségre lesztek képesek vezéretek felszólítására.
Tegnap, amikor a szétvert ellenség után tódultatok, nem azért fúvattam vissza¬
vonulót, hogy megtörjem harci kedveteket, (12) inkább azért, hogy megőrizzem
egy nagyobb dicsőséget kínáló alkalomra, hogy később, kihasználva a lehetősé¬
get, felkészülten támadhassátok meg a mit sem sejtő ellenséget, fegyveresen a
fegyverteleneket, sőt alvókat. Ehhez az alkalomhoz pedig, katonák, nem átgon¬
dolatlanul, hanem a helyzet sugallatára fűzök nagy reményeket. (13) Ha valaki
megkérdezné tőletek, hogyan védtétek meg táborotokat a túlerőben támadó
győztesekkel szemben, bizonyára azt válaszolnátok, hogy éppen ettől féltetek,
ezért erődítettetek meg minden pontot, és ezért voltatok magatok is elszántak
és harcra készek. (14) Így is van: az ember akkor van a legkevésbé védve egy
csapás ellen, ha a szerencse úgy rendezi, hogy ne is féljen tőle, mert mindenki
ott támadható, ahová nem figyel. (15) Az ellenség most attól tart a legkevésbé,
hogy mi, akiket az imént még ő szorongatott és ostromolt, egyszer csak meg¬
támadjuk az ő táborát. Vágjunk bele abba, amiről képtelenség elhinni, hogy
belevágunk! Éppen az könnyíti majd meg a dolgunkat, hogy a lehetetlennel
látszik határosnak.
282