OCR Output

rosba. Kis létszámukhoz képest elég sokat ölt le közülük, (7) sőt még többen is
elestek volna, ha a csatát nem szakítja félbe az éjszaka.

Másnap Hannibal minden katonáját új ostromra lelkesítette, főként azzal,
hogy arany falkoszorút tűzött ki díjként, és személyesen hányta szemükre, hogy
Saguntum elfoglalói ennyit bajlódnak egy ilyen sík terepen fekvő váracska be¬
vételével, egyenként és együtt emlékeztetve őket Cannaera, a Irasumennusra és
a Irebiára. (8) Ezután szőlőlugasok készítéséhez és aknák ásásához fogtak. De
a római szövetségesekben is volt elég erő és lelemény, hogy az ellenfél különbö¬
ző próbálkozásaival szembeszálljanak. (9) A szőlőlugasok ellen védősáncokat
emeltek, az ellenség aknáit ellenaknákkal keresztezték, minden nyílt és titkos
kezdeményezéssel szembeszálltak, úgyhogy végül Hannibal már csak szégye¬
nében is feladta eredeti szándékát. Megerősítette táborát, és csekély számú őr¬
séget hagyott benne, nehogy úgy tűnjék, mintha lemondott volna az ostromról,
majd Capuába vonult téli szállásra.

(10) Itt a tél legnagyobb részében lakóházaknál szállásolta el seregét, amely¬
nek sokszor és sokáig volt alkalma megedződni minden bajjal szemben, ami az
embert érheti, de a jót nem ismerte és nem volt hozzászokva. (11) Így azokat,
akiket semmiféle baj nem tudott térdre kényszeríteni, most tönkretette a túlsá¬
gosan jó élet és a mértéktelen élvezetek, annál is inkább, mivel mohón vetették
bele magukat a még felfedezetlen örömökbe. (12) A megszokás által napról
napra csábítóbb alvás, borozás, lakomázás, örömlányok, fürdőzés, henyélés any¬
nyira elpuhította testüket-lelküket, hogy ezután már inkább csak hajdani győ¬
zelmeik híre, nem pedig jelenlegi erejük oltalmazta őket. (13) A hadművészet
szakértői szerint a vezér ezzel nagyobbat hibázott, mint azzal, hogy a cannaei
csata után nem vonult azonnal Róma ellen; hiszen az akkori habozás talán csak
késleltette a győzelmet, de ez a megtévelyedés a győzelemhez szükséges erőtől
fosztotta meg őket. (14) Így aztán, Herculesre, Capuát már egy teljesen kicse¬
rélődött sereggel hagyta el, amelyben nyoma sem volt a régi fegyelemnek. (15)
Sokan akik az örömlányok hálójába kerültek, visszaszöktek; ráadásul amikor
megint sátrakban kellett lakniuk, és megkezdődtek a menetelések és a katonaélet
egyéb megpróbáltatásai, (16) mint valami újoncok, nem bírták sem erővel, sem
kitartással. Később is, egész nyáron sokan engedély nélkül elszökdöstek a hadi¬
jelvényektől, és a szökevényeknek egyetlen város szolgált menedékül: Capua.

19.

(1) Hannibal, amikor a tél enyhülni kezdett, seregével elindult téli szállásáról,
és újra Casilinumhoz vonult. (2) Itt, noha az ostrom szünetelt, a város lakóit és
védőseregét már a végső ínség fenyegette a változatlanul fenntartott ostromzár
miatt.

149