feljebb lévő partszakaszon, mint egy pallót. Ezután beterítették földdel, hogy az
állatok olyan bátran léphessenek rá, mintha szilárd talajon járnának. (8) Ehhez
azután egy ugyanilyen szélességű, 100 láb hosszú, a folyón való átkelésre alkal¬
mas tutajt erősítettek. Az elefántokat! átterelték a rögzített tutajon, mint valami
úton, elöl a teheneket. Amikor átértek a hozzákötött kisebbik tutajra, eloldották
a lazán rögzített köteleket, és néhány könnyű járású hajó átvontatta a tutajt a
túlsó partra. Az első állatok átszállítása után visszatértek a többiért is, és ugyan¬
így vitték át őket. (10) Az egybefüggő pallóhoz hasonló részen minden félelem
nélkül haladtak át, csak akkor kezdtek nyugtalankodni, amikor az eloldozott
tutaj elragadta őket társaiktól a folyó közepére. (11) Itt a szélén állók a víztől
való félelmükben hátrálni, lökdösődni kezdtek, jókora zűrzavart keltve. Végül
azonban, amikor már mindenfelé csak vizet láttak maguk körül, maga a félelem
csendesítette le őket. (12) Néhány megvadult állat bele is zuhant a folyóba, de
már a súlyuknál fogva sem sodródtak el. Hajtóikat ledobták magukról, és lépés¬
ről lépésre kitapogatva a sekélyebb helyeket, ezek is kijutottak a szárazra.
29.
(1) Míg az elefántok átszállítása folyt, Hannibal 500 numida lovast küldött a
római táborhoz, hogy derítsék fel, hol tartózkodnak, mennyien vannak, és mire
készülnek. (2) Ezzel a lovas csapattal szembetalálkozott a Rhodanus torkolatá¬
tól kiküldött 300 római lovas, akikről fentebb esett szó." Hevesebb csatát vívtak,
mint a küzdők száma alapján várni lehetett volna. (3) A sok sebesülésről nem is
beszélve, a két oldalon csaknem ugyanannyi volt az elesettek száma, és a már
rendkívül kimerült rómaiakat csak a numidák rémült megfutamodása segítette
győzelemhez. A győztes csapatból mintegy 160-an estek el, nem is mind róma¬
iak, hanem részben gallok, a vesztesek közül pedig több mint 200-an. (4) Ez
volt a háború kezdete, amely előjelértékű is volt: megjósolta a rómaiaknak a
végső sikert, de egyúttal azt is, hogy kétesélyes küzdelem és tömérdek véráldo¬
zat vezet majd odáig.
(5) Miután a két vezérhez katonáik visszatértek az összecsapásból, Scipio nem
ragaszkodhatott többé eredeti elképzeléséhez. Nem tehetett mást, mint hogy
igazodik az ellenség terveihez és kezdeményezéseihez. (6) De Hannibal is elbi¬
zonytalanodott: folytassa-e megkezdett útját Itália felé, vagy pedig ütközzön
meg az első római sereggel, amely az útjába került? Az azonnali ütközet tervéről
lemondott, amikor megérkeztek a boiusok követei és Magalus fejedelem, akik
megígérték, hogy útján vezetői, a veszedelmekben társai lesznek, és azt tanácsol¬
! Conway szövegjavítása itt az egyszerre átszállított elefántok számát (három) is megadja.