Page 520 [520]
46.
(1) „Nem felejtettük el, censorok, hogy benneteket nemrég az egész római nép
választott meg erkölcseink felügyeletére, épp ezért nektek kell figyelmeztetnetek
és irányítanotok bennünket, nem pedig fordítva. (2) Mégis jeleznem kell nektek,
mi az, ami veletek kapcsolatban minden derék embert bánt, vagy legalábbis
szeretné, ha nem így lenne. (3) Ha külön-külön nézünk benneteket, Marcus
Aemilius és Marcus Fulvius, akkor senkit sem találunk ma a polgárok között,
akit alkalmasabbnak találnánk erre a feladatra, ha újra kellene szavaznunk.
(4) Ha azonban kettőtökre együtt tekintünk, nem tudunk nem tartani attól,
hogy rossz ötlet volt benneteket tiszttársakká tennünk, és nem jelent annyi
hasznot az államnak az, hogy ti egyértelműen elnyertétek mindnyájunk rokon¬
szenvét, mint amennyit árt egymással szembeni ellenszenvetek.
(5) Már sok éve tart köztetek ez a számotokra is nyomasztó és bántó ellensé¬
geskedés, és fennáll a veszély, hogy ez a mai naptól jobban nyomaszt majd
bennünket és az államot, mint benneteket. (6) Hogy mely okokból félünk ettől,
azt hosszasan sorolhatnánk . . . Hacsak nem engesztelhetetlen gyűlölködés tart¬
ja hatalmában lelketeket," (7) mindnyájan arra kérünk titeket, hogy ma, ebben a
szentélyben vessetek véget viszályotoknak, és engedjétek, hogy ha már a római
nép összekötött benneteket szavazataival, mi is ezt tegyük összebékítésetek révén.
(8) Egy lélekkel, egyetértésben válogassátok ki a senazust, vizsgáljátok meg a
lovagokat, hajtsátok végre a vagyonbecslést, tartsátok meg az engesztelő áldoza¬
tot, (9) és amit szinte minden fohászotokban e szavakkal fogalmaztok majd meg:
, Végződjön ez a dolog magamnak és tiszttarsamnak jél és szerencsésen!« — Ennak
teljesülését igazán és szívből akarjátok, és ezzel érjétek el, hogy mi, emberek is
elhiggyük: amiért az istenekhez könyörögtök, azt valóban így akarjátok!
(10) Titus Tatius és Romulus egyetértésben uralkodtak? abban a városban,
ahol egykor a Forum közepén fegyverrel, csatasorban csaptak össze egymással.
(11) Nemcsak viszálykodások, de háborúk is véget szoktak érni, és az ádáz el¬
lenségek többnyire hű szövetségesekké, sőt nemegyszer polgártársakká válnak.
(12) Az albaiakat városuk lerombolása után áttelepítették Rómába; és a latinok
és szabinok is elnyerték a polgárjogot. Az a szólásmondás, mely szerint sa ba¬
rátság legyen halhatatlan, a viszály halandóc — azért vált közhellyé, mert igaz."
(13) Helyeslően zúgott fel a tömeg, majd a beszédet félbeszakították a sokaság
egybeolvadó bekiabálásai, amelyekkel ugyanerre kérték a censorokat. (14) Ekkor
! A mondat elején a szöveg erősen romlott, ezért a fordítás csak közelítő jellegű, Madvig
rekonstrukciója alapján.
2 Vo. I. 13. 1-5.
3 V6. I. 29-30.
519