De az összes patrícius és plebejus jelöltet, jóllehet a legtekintélyesebb csalá¬
dokból származtak, jócskán megelőzte Marcus Porcius. (4) Ebben a férfiúban
oly nagy lelki és szellemi erő lakozott, hogy bármilyen sorban született volna is,
minden bizonnyal utat tört volna magának fölfelé. Megvolt benne minden, a
magán- és az állami ügyek intézéséhez szükséges készség, és egyaránt jól tájé¬
kozott volt a városi és a vidéki viszonyok! között. (5) Van, akit jogi ismeretei,
van, akit ékesszólása vagy katonai dicsősége segít hozzá a legfőbb tisztségek¬
hez; őt sokoldalú tehetsége minden feladatra alkalmassá tette, olyannyira, hogy
bármivel foglalkozott is éppen, azt hitte volna az ember, hogy arra született.
(6) Háborúban rendkívüli személyes bátorságot tanúsított, sok híres ütközetben
tüntette ki magát, miután pedig elnyerte a legmagasabb tisztségeket, kiváló
hadvezérnek bizonyult." Ugyanakkor, ha békében jogi tanácsot kértek tőle, ő
értett hozzá a legjobban, ha pedig törvényszéki beszédet kellett mondania,
ő volt a legkiválóbb szónok. (7) Ráadásul nem olyan szónok volt, akinek beszé¬
dei csak életében hatnak, de ékesszólását semmiféle alkotásból nem ismerheti
az utókor; ellenkezőleg, a legkülönfélébb írásművekben megörökített ékesszó¬
lása még mindig elevenen hat.
(8) Számos vád- és védőbeszéde maradt fenn — mert mindkét műfajban
zaklatta ellenfeleit —, mind a maga," mind mások érdekében. (9) Rendkívül sok
ellentét robbant ki személye körül és tevékenysége nyomán, és nem lenne köny¬
nyű megmondani, őt szorongatta-e jobban a nemesség, vagy ő a nemességet.
(10) Kétségkívül nehéz jellem volt, csípős nyelvű és mértéktelenül szókimondó,
de lelkét nem igázta le semmi szenvedély, hajthatatlan erkölcsi tisztaság jelle¬
mezte, megvetette a népszerűséget és a gazdagságot. (11) Ha takarékosságról,
fáradság és veszély elviseléséről volt szó, teste és lelke szinte vasból volt. Még a
mindent felbomlasztó vénség sem törte meg őt: (12) 86 éves korában még tör¬
vényszék elé állt, maga mondta el és le is írta védőbeszédét, és 90 éves korában!
idézte a nép torvényszéke elé Servius Galbat.°
! Cato egyetlen ránk maradt műve a földművelésről szól.
2 V6. XXXIV. 8-21.
3 Cato sajat maga érdekében mondott beszédeinek szima 40-50 k6zott lehetett (v6. Plu¬
tarkhosz: Marcus Cato 15. 4, Plinius: Természetrajz VII. 100).
! Cato valójában már nem érte meg a 90. életévét, sőt a 86-ot sem: Kr. e. 234-ben született,
és 149-ben halt meg.
> Ser. Sulpicius Galba (consul Kr. e. 144-ben) a 151-150-es években praezorként hadjáratot
vezetett a lusitanusok ellen, amelynek során véres népirtást vitt végbe köztük. Pere
valójában nem a nép, hanem egy erre a célra felállított különleges vizsgálóbizottság előtt
zajlott 149-ben, L. Scribonius Libo népzrisunus kezdeményezésére. Lásd a XLIX. könyv
tartalmi összefoglalóját.