kifosztva és elnéptelenedve adná vissza: (8) Nem is szólva a háború során el¬
pusztult emberekről, Makedóniába hurcoltatott 500 előkelő ifjút, ahol megalá¬
zó rabszolgamunkát végeztet velük. Arról pedig már gondoskodott, hogy amit
kénytelen lesz visszaadni a thesszáliaiaknak, legalább tönkretegye, mielőtt visz¬
szaadná. (9) A phthiótiszi Ihébai volt egykor a thesszáliaiak egyetlen jól jöve¬
delmező és hasznot hajtó tengerparti kereskedővárosa. A király azonban felvá¬
sárolta az ottani teherhajókat, hogy azok Ihébai mellett elhaladva Démétriaszban
kössenek ki, így az egész tengeri kereskedelmet oda irányította át. (10) Sőt még
követeik megtámadásától sem riadt vissza, akik pedig a népek joga szerint
szentek és sérthetetlenek: csapdát állított nekik, amikor útban voltak Titus
Quinctiushoz. (11) Igy aztán annyira megfélemlített minden thesszáliait, hogy
a szájukat sem merik kinyitni sem saját városukban, sem a szövetség közös
gyűlésein. Hiszen a rómaiak, akik megajándékozták őket a szabadsággal, távol
vannak, viszont egy kegyetlen zsarnok ül a nyakukon, aki nem engedi, hogy
élvezzék a római nép jótéteményét. Hisz van-e szabadság akkor, ha nincs szó¬
lásszabadság? (12) Még most is, amikor bízhatnak a követek oltalmában, in¬
kább csak sóhajtoznak beszéd helyett. Ha a rómaiak nem tesznek valamit azért,
hogy a Makedónia szomszédságában lakó görögök félelmét és Philipposz vak¬
merőségét csökkentsék, hiába győzték le őt és szabadították fel a görögöket.
(13) Szöges zablára kell őt fogni, mint egy makrancos, engedetlen lovat.
(14) Ilyen keserű hangon beszéltek az utolsóként felszólalók, míg az előttük
szólók inkább békítgették, kérve, hogy bocsásson meg azoknak, akik szabadsá¬
gukért emelnek szót, (15) tegye félre kegyetlen zsarnokságát, és nevelje rá magát,
hogy szövetségesként és barátként viselkedjen; kövesse a római nép példáját,
amely inkább jóindulattal, mint megfélemlítéssel kapcsolja magához szövetsé¬
geseit.
(16) Miután meghallgatták a thesszáliaiakat, a perrhaibiaiak visszakövetelték
Gonnokondülont — amelyet Philipposz Olümpiasznak nevezett el, szerintük
azonban a perrhaibiaiak ősi tulajdona —, ezenkívül Malloiát és Erikiniont is. (17)
Az athamanok szabadságukat kérték vissza, valamint Athénaion és Poitneion
nevű erődítményeiket.