előtt, ők pedig mindenről azonnal értesítették a rómaiakat; (7) másrészt biztos
volt benne, hogy az ostrom hírére a rómaiak hajóhadukkal azonnal a szövetséges
város segítségére sietnek Szamoszról, és ezzel Polüxenidasznak lehetősége nyí¬
lik az ütközetre. (8) Ezért ostromművek segítségével megkezdte a város ostromát.
Kétoldalt egyenlő hosszú sáncot vont a tengerig, mindkét felől szőlőlugasokat
és töltést épített a falak közvetlen közelébe, és teknősbékák alatt odavitette a
faltörő kosokat is. (9) A kolophóniak rémületükben szószólókat küldtek Sza¬
moszra Lucius Aemiliushoz, és könyörögve kérték a praezor és a római nép ol¬
talmát.
(10) Aemilius már nehezen viselte Szamoszon a hosszas tétlenséget, mert
bármire inkább számított, mint arra, hogy Polüxenidasz, akinek már kétszer
hiába kínálták fel a csatát," most alkalmat fog adni az ütközetre. (11) Ráadásul
megalázónak tartotta, hogy míg Eumenész hajóhada segít a consul légióit át¬
szállítani Kis-Ázsiába, neki itt kell lekötnie magát bizonytalan időre, hogy se¬
gítségére legyen az ostromlott Kolophónnak. (12) A rhodoszi Eudamosz azon¬
ban, aki korábban is Szamoszon tartóztatta őt, amikor el akart menni a Hel¬
lészpontoszhoz, a többiekkel együtt állhatatosan győzködte: (13) mennyivel
célszerűbb akár a szövetségeseket felmenteni az ostromzár alól, akár még egyszer
legyőzni az ellenség egyszer már megvert hajóhadát, és teljesen kiragadni a
kezéből a tenger fölötti uralmat, mint cserbenhagyni a szövetségeseket, áten¬
gedni a Kis-Ázsia és tengerei fölötti hatalmat Antiokhosznak, nem végezni el
a rábízott feladatot, és elhajózni a Hellészpontoszhoz, ahol Eumenész hajóhada
mellett nincs szükség még rá is!
27.
(1) Elindultak Szamoszról, hogy utánpótlást szerezzenek, mivel minden kész¬
letük elfogyott. Khioszra készültek; ez volt ugyanis a rómaiak éléskamrája, min¬
den Itáliából ideküldött teherszállító hajó úti célja. (2) Már körbehajóztak a
várostól a sziget Khiosz és Erüthrai felé eső, az északi szélnek kitett oldalára, és
készültek az útra, amikor a praetor levélben értesítést kapott, hogy Itáliából nagy
mennyiségű gabona érkezett Khioszra, a bort szállító hajók útját viszont késlel¬
teti a viharos időjárás. (3) Közben arról is tudomást szerzett, hogy a teósziak
készségesen ellátták a király hajóhadát élelmiszerrel, és 5000 korsó bort is ígér¬
tek nekik. Erre hajóhadával félúton egyszer csak leósz felé fordult, azzal a
szándékkal, hogy vagy szépszerével rábírja őket az ellenségnek előkészített
élelem átadására, vagy pedig ellenségként fog bánni velük.
! Vö. XXXVII. 13. 6-11, 15. 7.