a régi hajó, amelynek egyébként is minden eresztékén beszivárgott a víz, ripi¬
tyára tört, és fogságba esett mindenki, aki rajta volt. (9) A vezérhajó elvesztése
után a többi elmenekült, ahogy csak az evezői bírták. Maga Philopoimén egy
könnyű felderítőhajón menekült el, és meg sem állt, amíg Patraiba nem érkezett.
(10) De a vereség egyáltalán nem törte meg ezt a sok vihart megért katonaem¬
bert. Epp ellenkezőleg: miután kudarcot vallott a tengeri háborúban, amelyhez
nem értett, annál több reményt fűzött ahhoz a harcmodorhoz, amelyben gya¬
korlata volt, és azt bizonygatta: hamarosan gondoskodik arról, hogy a fürannosz
öröme ne tartson sokáig.
27.
(1) Nabisz önbizalmát megnövelte ez a győzelem, és biztos volt abban is, hogy
a tenger felől már semmitől sem kell félnie; (2) ezért megfelelő helyeken felál¬
lított őrségekkel a szárazföldi utakat is le akarta zárni. Csapatai egyharmadát
visszahívta Gütheion alól, és Pleiai" mellett ütött tábort. (3) Ez a hely Leukait?
és Akriait ellenőrzi, ahonnan az ellenséges sereg érkezését várni lehetett. Mivel
ez állandó tábor volt, és csak kevés embernek jutott sátor, a többség nádból font
magának kunyhót, és lombokkal fedte be, hogy legalább árnyékban legyen.
(4) Philopoimén, mielőtt még az ellenség látókörébe ért volna, elhatározta, hogy
meglepetésszerű hadicselt alkalmaz, amelyre azok nincsenek felkészülve.
(5) Egy Argosz környéki rejtett horgonyzóhelyen apró hajókat vont össze;
ezeket megrakta harckész katonákkal, főleg kispajzsosokkal, akik parittyákkal,
gerelyekkel és egyéb könnyű fegyverekkel voltak felszerelve. (6) Azután a part
mentén hajózva elért az ellenséges tábor közelében lévő hegyfokig, ott partra
szállt, majd éjszaka általa jól ismert ösvényeken Pleiaihoz vonult. Miközben a
táborban az őrök békésen aludtak, semmi veszélyt sem gyanítva a közelben,
minden oldalról tűzcsóvákkal árasztotta el a kunyhókat. (7) Sokan elpusztultak
a lángok között, mielőtt még észrevették volna, hogy itt az ellenség; de akik
észrevették, azok sem tudtak segíteni. (8) Mindent elpusztított a tűz és vas, csak
nagyon kevesen tudtak elmenekülni a kettős veszedelemből Gütheion alá, a
nagyobbik táborba. (9) Amíg a rémület megbénította az ellenséget, Philopoimén
továbbindult, hogy végigpusztítsa a Iripoliszt, Lakónia Megalépoliszhoz leg¬
közelebb eső területét. (10) Sok jószágot és embert hajtott el innen, majd visz¬
szavonult, mielőtt még a fürannosz Gütheionból csapatokat tudott volna kül¬
deni a földek védelmére.