más részük Ptolemaiosz birtokában volt, ismét más részük sok éven át szabad¬
ságot élvezett anélkül, hogy ezt bárki is elvitatta volna tőlük? (11) Hiszen ha az,
hogy egykor a sanyarú idők kényszere miatt szolgaságba kerültek, felhatalmazást
jelent arra, hogy emberöltők múltán ismét visszakényszerítsétek őket a szolga¬
sorba, (12) ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy hiába szabadítottuk fel Hel¬
laszt Philipposz uralma alól, mert utódai visszakövetelhetik majd Korinthoszt,
Khalkiszt, Démétriaszt és egész Ihesszáliát.
(13) De miért én képviselem a városok ügyét? Méltányosabb lenne, ha állás¬
pontjukat mi és maga a király is saját szavaikból ismernénk meg."
17.
(1) Azzal behívatta a városok küldötteit, akiket Eumenész már korábban felké¬
szített és ellátott utasításokkal, mert úgy vélte, amennyivel csökken Antiokhosz
ereje, annyival fog nőni saját birodalma. (2) Többet is bebocsátottak egyszerre,
és ki-ki a maga panaszait vagy követeléseit kezdte hajtogatni, méltányos és
méltánytalan dolgokat vegyesen, így a vita hamarosan civakodássá fajult. A kö¬
vetek végül úgy tértek vissza Rómába, ahogy jöttek, teljes bizonytalanságban,
nem engedtek semmiből, de nem is értek el semmit.
(3) A király, miután elbocsátotta őket, tanácskozást tartott a Róma elleni
háború ügyében. A résztvevők egymást múlták felül harciasságban, mert mind
azt remélte, hogy minél keményebben nyilatkozik a rómaiakról, annál jobban
beférkőzhet a király kegyeibe. (4) Gyalázták a rómaiakat fennhéjázó követelé¬
seikért, hogy úgy akarnak feltételeket szabni Antiokhosznak, Kis-Ázsia legha¬
talmasabb királyának, mint egy legyőzött Nabisznak. (5) Bár Nabisznak legalább
meghagyták a szülővárosa, Spárta fölötti uralmat; (6) de bezzeg azt már felhá¬
borítónak tartják, ha Szmürna és Lampszakosz Antiokhosz parancsainak enge¬
delmeskedik! — (7) Mások úgy vélekedtek, hogy egy ilyen nagy királynak ezek
a városok apró, említésre sem méltó okot jelentenek a háborúra, de az elnyomó
uralom mindig apróságokkal kezdődik: nyilván a perzsáknak sem egy göröngy¬
re és egy korty vízre volt szükségük, amikor földet és vizet kertek a spärtaiaktöl.!
(8) Ugyanígy próbálkoznak a rómaiak is ezzel a két várossal; mihelyt a többi
város látja, hogy ez a kettő lerázta az igát, ők is átpártolnak majd a szabadságot
hozó néphez. (9) Ha a szabadság nem jobb a szolgaságnál, akkor is mindenki
vonzóbbnak találja a változás reményét a jelen helyzetnél, bármilyen is az.