ríteni, és nyilvánvaló volt, hogy ez utóbbiak nem tudnak sokáig ellenállni, ha
idejében nem segít rajtuk.
(3) A consulban azonban olyan akaraterő és rátermettség lakozott, hogy a
legkisebb feladattól a legnagyobbig mindent egymaga vállalt és végzett: nemcsak
kigondolta és elrendelte, amire éppen szükség volt, (4) de többnyire ő maga is
hajtotta végre. Senkivel szemben sem gyakorolta fővezéri hatalmát keményebb
szigorral, mint saját magával szemben: (5) igénytelenségben, virrasztásban, a
fáradalmak vállalásában a legegyszerűbb katonákkal kelt versenyre, és semmi¬
féle előjogra nem tartott igényt a seregben, rangját és hatáskörét nem számítva.
19.
(1) Turdetaniaban Publius Manlius praetornak sok nehézséget okoztak a habo¬
rúban az ellenség által — mint már említettem — felfogadott keltibér zsoldo¬
sok. Ezért a praetor levélben kért segítséget a consultól, aki odavonult légióival.
(2) Amikor odaért, a turdetanusok és a keltibérek külön táboroztak. A rómaiak
azonnal kisebb csatározásokat kezdtek a turdetanusokkal, előőrseiket támadva,
és még a megfontolatlanul vállalt összecsapásokból is mindig győztesen tértek
vissza. (3) A keltiberekhez a consu/ katonai tribunusokat küldött, hogy targyal¬
janak velük, és terjesszenek eléjük háromféle ajánlatot, amelyek közül választ¬
hatnak. (4) Az első úgy szólt, hogy ha hajlandóak átállni a rómaiakhoz, kétsze¬
resét kapják annak a zsoldnak, amelyben a turdetanusokkal megállapodtak.
(5) A második: ha hazavonulnak, állami szinten biztosítékot kapnak arra, hogy
nem vonják őket felelősségre, amiért a rómaiak ellenségeihez csatlakoztak.
(6) A harmadik: ha mindenképpen folytatni akarják a háborút, határozzák meg
ők a helyet és időpontot, amikor megvívják vele a döntő csatát.
(7) A keltibérek egy nap gondolkodási időt kértek. Tanácskozásuk igen vi¬
harosan zajlott le, mivel turdetanusok is voltak köztük, így nem is tudtak sem¬
miféle döntésre jutni. (8) A rómaiak, noha bizonytalan volt, hogy békében vagy
háborúban állnak-e a keltibérekkel, éppúgy hordták az utánpótlást az ellenség
földjeiről és településeiről, mintha béke volna, sőt tízes csoportokban gyakran a
keltibérek sáncai mögé is bejártak, mintha egyéni fegyverszünettel kölcsönös
árucsere-egyezményt kötöttek volna.
(9) A consul, mivel nem tudta ütközetre kicsalogatni az ellenséget, először
néhány könnyen mozgó co)orsszal benyomult fosztogatni a még érintetlen te¬
rületek egyikére, (10) majd arra a hírre, hogy a keltibérek minden málhájukat
és felszerelésüket Seguntiában hagyták, odavonult, hogy megostromolja a várost.
(11) De miután semmivel sem tudott hatni rájuk, kifizette a zsoldot nemcsak a
saját embereinek, de a praetor katonáinak is, és egész seregét a praetor taboraban
hagyva hét coZorsszal visszatért a Hiberushoz.