tartják Hispánia legkevésbé harcias népének, de nagy számukban bízva elébe
mentek a közeledő rómaiaknak. (3) A lovassági támadás azonnal szétzilálta
hadrendjüket, a gyalogos csata pedig jóformán semmi fáradságba nem került:
az öreg katonák, akik jól ismerték már ezt az ellenséget és háborút, egyértelmű¬
en eldöntötték a harc kimenetelét. (4) De ezzel a csatával még nem ért véget a
háború: a turdulusok 10 000 keltibér katonát fogadtak zsoldjukba, és mások
fegyvereivel készültek a háborúra.
(5) Közben a consul, akit meghökkentett a bergistanusok lázadása, attól félve,
hogy alkalomadtán a többi közösség is követheti példájukat, a Hiberuson innen
lakó összes hispántól elvétette a fegyvereit. (6) Ez az intézkedés annyira felka¬
varta őket, hogy sokan saját kezükkel vetettek véget életüknek, mert ezek a
büszke népek úgy tartják, fegyver nélkül nem élet az élet. (7) A consul, amikor
erről tudomást szerzett, magához hívatta az összes város senazorait, és így szólt
hozzájuk:
, Nektek legalább annyira érdeketekben áll, mint nekünk, hogy ne kezdjétek
újra a háborút, (8) hiszen ez eddig mindig több bajt hozott a hispánokra, mint
amennyi fáradságot okozott a római hadseregnek. Ugy gondolom, ezt egyetlen
módszerrel lehet elkerülni: ha gondoskodunk arról, hogy ha akarnátok, se tud¬
jatok fellázadni. (9) Ezt a lehető legkíméletesebb úton szeretném elérni. Ti is
segítsetek ebben tanácsotokkal! Nincs tanács, amelyet szívesebben fogadnék
meg, mint amit tőletek kapok."
(10) Azok nem feleltek, mire ő kijelentette, hogy kapnak néhány nap gon¬
dolkodási időt. (11) Amikor visszahívta őket, és a második tanácskozáson sem
voltak hajlandóak megszólalni, egy nap alatt leromboltatta az összes város fala¬
it, majd hadba vonult azok ellen, akik még nem vetették alá magukat neki.
Mihelyt egy-egy területre betette a lábát, egytől egyig meghódoltatta a környé¬
ken lakó népeket. (12) Egyedül a tekintélyes és gazdag Segestica városát kellett
szőlőlugasokkal és paravánokkal bevennie.
18.
(1) Catónak azért is okozott több nehézséget az ellenség leigázása, mint azok¬
nak a rómaiaknak, akik először keltek át Hispániába," mert azokhoz maguktól
pártoltak át a hispánok, akik már megelégelték a karthágóiak uralmát, (2) neki
azonban akkor kellett mintegy rabszolgasorba kényszerítenie őket, amikor már
megízlelték a szabadságot. Ráadásul érkezésekor általános zűrzavar fogadta:
egyesek fegyverben álltak, másokat ostromzárral akartak elpártolásra kénysze¬