OCR Output

ugyanis elrejtették az útkanyarulatok és a közbeeső völgyek. (5) Ouinctius,
amikor már közel jártak a városhoz, lassabban vonult, mintha üdvözölni akarná
az elé kicsődülő tömeget; de valójában azért lassított, hogy a Aastatusok utolér¬
jék.(6) Mivel a /iczor maga előtt terelte a tömeget, a városbeliek mindaddig nem
vették észre a nyomukban erőltetett menetben közeledő fegyvereseket, amíg a
fővezér szállásához nem érkeztek. (7) Ekkor mindnyájan megdöbbentek, úgy
vélve, hogy a varost Antiphilosz sz¢ratégosz hitszegő módon az ellenség kezére
játszotta; és belátták, hogy a boiótok másnapra összehívott gyűlésén már nem
tanácskozhatnak szabadon. (8) De eltitkolták fájdalmukat, hisz ha kimutatják,
azzal úgyis csak maguknak ártottak volna.

2.

(1) A tanácskozáson elsőnek Attalosz szólalt fel. Azzal kezdte, hogy ősei és ő
maga mekkora szolgálatokat tettek egész Hellasznak általában, különösen pedig
a boiót népnek — (2) de mivel már túl öreg és gyenge volt a beszéddel járó meg¬
erőltetéshez, egyszer csak belefagyott a szó és összeesett. (3) Amíg kivitték és
próbálták magához téríteni a királyt, akinek több végtagja is lebénult, a gyűlést
egy időre félbeszakították. (4) Ezutan Arisztainosz, az akhajok sztratégosza'
beszélt, és szavai súlyát növelte, hogy ugyanazt tanácsolta a boiótoknak, amit
annak idején az akhájoknak.? (5) Maga Quinctius ehhez csak keveset tett hozzá,
nem a rómaiak fegyveres erejét és hatalmát, inkább hűségét emelve ki. (6) Aztán
a plataiai Dikaiarkhosz előterjesztette és felolvasta a javaslatot a rómaiakkal való
szövetségkötésről, és ezt, mivel senki sem mert ellene felszólalni, Boiótia összes
városa egyhangúlag megszavazta és elfogadta.

(7) A gyűlés feloszlása után Ouinctius csak addig maradt Ihébaiban, amíg
Attalosz váratlan rosszulléte kívánta. (8) Miután meggyőződött arról, hogy a
roham nem fenyeget közvetlen életveszéllyel, csak tagjait bénította meg, ott¬
hagyta az ápolásra szoruló királyt, és visszatért Elateiába, ahonnan jött. (9) Így
az akhájok után a boiótokat is megnyerte szövetségeseinek, és most, hogy nem
kellett többé ellenségtől tartania a hátában, minden figyelmét Philipposzra és a
háború hátralevő feladataira fordíthatta.

3.

(1) Philipposz, miután követei a béke minden reménye nélkül tértek vissza
Rómából, kora tavasszal szintén elrendelte a sorozást birodalma összes városában,
mert ugyancsak szűkében volt fegyverfogható korú férfiaknak. (2) A több em¬

' Arisztainosz sztratégoszi megbizatasa ekkor mar lejart (vo. XXXII. 39. 7)
2 Vo. XXXII. 21.

101