OCR Output

vegyék Kerkiniont. (2) A lakosok bezárták a kapukat — kérdés, hogy kényszer
hatása alatt-e vagy szabad elhatározásukból, ugyanis királyi helyőrség tartózko¬
dott városukban. (3) Kerkiniont azonban néhány nap alatt elfoglalták, majd
felgyújtották. Mindenkit, aki a nagy szerencsétlenséget túlélte, elhurcoltak a
többi zsákmánnyal együtt, szabadot és szolgát egyaránt. (4) A félelem, hogy
hasonló sorsra jutnak, a Boibéisz-mocsár környékén mindenkit arra kényszeri¬
tett, hogy a városokat elhagyva a hegyekbe meneküljön. (5) Az aitólok, mivel itt
alig akadt zsákmány, továbbvonultak Perrhaibia! felé. Itt rohammal elfoglalták
és könyörtelenül kirabolták Khüretiait, Malloia? lakóival pedig, akik önként
megadták magukat, szövetséget kötöttek.

(6) Amünandrosz azt javasolta, hogy Perrhaibiäböl vonuljanak Gomphoihoz:
ez a város ugyanis közel van Athamaniához, és remélhették, hogy nagyobb
küzdelem nélkül el tudják foglalni. (7) Az aitólok azonban Ihesszália dús me¬
zőire vonultak zsákmányolni; Amünandrosz követte őket, noha éppoly kevéssé
helyeselte a fosztogató aitólok szétszéledését, mint azt, hogy válogatás nélkül az
első kínálkozó helyen ütik fel táborukat, az erődítéssel mit sem törődve. (8)
Ezért, nehogy meggondolatlanságuk és hanyagságuk őt és övéit is veszélybe
sodorja, amikor látta, hogy közvetlenül Pharkadón városa alatt a síkságon ütik
fel táborukat, (9) ő seregével együtt valamivel több mint egy mérföldnyire onnan
egy, akár csekély erődítés mellett is biztonságot nyújtó dombon telepedett le.
(10) Miközben az aitólokat a fosztogatástól eltekintve láthatólag nemigen ér¬
dekelte, hogy ellenséges területen vannak — egyesek hiányos fegyverzetben
kószáltak szerteszét, mások pedig az előőrsök nélkül hagyott táborban éjjel¬
nappal borozgattak vagy épp szunyókáltak -, váratlanul megjelent Philipposz.
(11) Amikor a földekről rémülten visszamenekülő katonák hírt adtak érkezésé¬
ről, Damokritosz és a többi vezér kapkodni kezdett fűhöz-fához — ráadásul éppen
dél volt, és a legtöbb ember jóllakottan töltötte csendespihenőjét —, (12) egymást
ébresztgették és kiáltották fegyverbe, néhány embert pedig szétküldtek, hogy
hívják vissza a földeken elszéledt fosztogatókat. Akkora volt a fejetlenség, hogy
néhány lovas kard nélkül indult el, és a legtöbben páncélt sem öltöttek. (13) Így
vonultak ki hamarjában; a lovasok és gyalogosok létszáma együttvéve sem érte
el a 600-at, amikor beleütköztek a király létszám, felszereltség és morál tekin¬
tetében egyaránt fölényben lévő lovasságába. (14) Éppenhogy csak megkísérel¬
ték felvenni a harcot, de már az első rohammal szétverték őket, és szégyenletes
futással igyekeztek visszajutni táborukba. Akit a lovasok elszakítottak a mene¬
külő csapattól, azt levágták vagy elfogták.

1 Thesszália északkeleti része.
? A város a Titarésziosz folyó völgyében feküdt.

47