OCR Output

makedónokat, és a legtöbbet közülük le is vágták, mivel a nehezen járható te¬
repen elmenekülni sem nagyon tudtak.

40.

(1) A consul, miután a vártnál kisebb küzdelem árán áthatolt a szoroson,
Eordaiába érkezett, ahol mindenfelé végigpusztította a földeket, majd visszahú¬
zódott Elimeiába.! Ezután betört Oresztiszbe, és megtámadta a félszigeten fekvő
Keletront. (2) Ennek falait tó övezi, és egyetlen kapcsolata a szárazfölddel a szűk
földnyelven végigvezető út. (3) A lakosok először városuk fekvésében bízva be¬
zárták a consul előtt a kapukat, és megtagadták a meghódolást. Később, amikor
látták, hogy a hadijelvények közelednek, a kapu felé katonák nyomulnak teknős¬
béka alatt, és a földszorost lezárja az ellenséges menetoszlop, félelmükben inkább
meg sem kísérelték a harcot, hanem megadták magukat.

(4) A consul Keletrontól a dasszaréták földjére nyomult tovább, és rohammal
bevette Pellion városát. Innen a rabszolgákat a többi zsákmánnyal együtt elhur¬
colta, a szabad polgárokat váltságdíj nélkül szabadon engedte, és visszaadta nekik
a várost, amelyben erős helyőrséget hagyott hátra. (5) A város ugyanis fekvésénél
fogva nagyon alkalmas volt arra, hogy innen indítsanak támadásokat Makedónia
ellen. (6) Miután így végigportyázta az ellenséges területeket, csapatait békés
vidékre vezette vissza, Apollóniába, ahonnan a hadjárat elindult.

(7) Philipposzt közben lefoglalták az aitólok, athamanok, dardánok és a
legváratlanabb helyeken fellángolt egyéb háborúk. (8) A Makedóniából már
visszavonulóban lévő dardánok ellen Athénagoraszt küldte el harckész gyalo¬
gosokkal és lovassága nagyobbik felével, megparancsolva neki, hogy hátulról
zaklassa a visszavonulókat, folyamatosan támadja utóvédjüket, és ezzel vegye el
a kedvüket attól, hogy kimozduljanak hazulról seregükkel. (9) Az aitólokat
Damokritosz sztratégosz, aki Naupaktoszban elhalasztatta a háborúról való
döntést," a legutóbbi gyűlésen fegyverbe szólította, miután megérkezett a hír az
Ottólobosznál vívott lovas ütközetről és arról, hogy a dardánok és Pleuratosz az
illírekkel együtt behatoltak Makedóniába, (10) Oreoszba pedig római hajóhad
érkezett, így a körös-körül sok néptől fenyegetett Makedónia a tenger felől is
ostromzár alá kerül.

41.
(1) Ezért Damokritosz és az aitólok visszapártoltak a rómaiakhoz, és Amü¬
nandrosszal, az athamanok királyával egyesülve elindultak, hogy ostrom alá

! Az Eordaiától délre, a Haliakmón folyónál fekvő terület.
2 Vö. XXXI. 32.

46