Oldal 22 [22]
I. A TANULÁSKÖZPONTÚSÁG FORRÁSVIDÉKÉNEK ÉRTELMEZÉSÉHEZ 21
— a tanulás külső szabályozásával állítható szembe. Az önszabályozott tanulás
során a hallgató irányítja a tanulás folyamatát, ő az, aki kitűzi a tanulási célokat,
kiválasztja a tanulás tartalmát, módszereit, ellenőrzi és értékeli a tanulás eredmé¬
nyességét. Irányítja továbbá a saját motivációinak működését, a tanulás forrásainak
megszerzését (Pintrich, 2000). Az önszabályozott tanulás relevanciája nem két¬
séges a felsőoktatásban, különösen pedig a felsőfokú tanulmányok első, átmeneti
időszakában kulcskérdés (Honkimäki & Kälmän, 2012), amikor a hallgatóknak a
középiskolai oktatáshoz képest megváltozott, nagyobb önállóságot kívánó tanulási
környezethez szükséges alkalmazkodnia.
A szociokonstruktivista tanuláselméletek hozzájárultak a tanulás kollaboratív
és szituatív jellegének értelmezéséhez. Eszerint a kollaboratív tanulás alapja, hogy
a tanulás szükségszerűen társas közösségekben zajlik, a tanultak mélyebb megérté¬
sének (vö. mélyreható feldolgozás) kulcsa a társakkal, szakértőkkel, oktatókkal stb.
való interakció, tudásmegosztás és együttműködés, Az egyes szocio-konstruktivista
tanuláselméletek a kollaboratív tanulás eltérő útjaira hívják fel a figyelmet: a szo¬
cio-kognitív tanuláselmélet például a résztvevők nézeteinek ütközésére, vitájára, saját
álláspontjaik artikulálására, reflexiójára, míg a Vigotszkij (2000) elmélete mentén
létrejövő, a megértés közös konstruálásának iránya (Myjake 8 Kirschner, 2014) az
interakciókra és az interakciókban használt eszközökre. Összességében érdemes
megkülönböztetni a kooperatív tanulást — ami a tanulók közti együttműködés
strukturálására alakult ki — a kollaboratív vagy együttműködő tanulástól — ami a cso¬
portos/közös tevékenységek, a problémamegoldás összetettebb és többféle tanulási
útját erősíti, A felsőoktatási gyakorlatban inkább az utóbbit övezi nagyobb figye¬
lem, hiszen az általános és szakmai kompetenciák fejlesztése miatt szinte minden
felsőoktatási képzési területen meghatározó a szakmai együttműködés fejlesztése.
A felsőoktatási képzésekben kevésbé erősen, mint a közoktatásban, de kétségtelenül
— az együttműködési kompetenciák megerősítése érdekében — a képzések elején
jellemzően inkább a kooperatív tanulás strukturáltságának előnyeire építenek.
A szituativitds, a szituativ tanulás elmélete a tanulást a valós vagy életszerű,
(szakmai) tevékenységrendszerekben, környezetben, megosztott gyakorlatok¬
ban való részvételhez kapcsolja, a tanulást nem vagy nemcsak egyéni szinten,
hanem a közösség szintjén értelmezi (Wenger, 1998; Greeno & Engeström,
2014). Alapfeltételezése, hogy a hallgatók elsősorban komplex, szakmai feladat¬
és problémahelyzetben tanulnak sikeresen. Ezáltal eltávolodik az elméleti és
gyakorlati oktatás, a formális és informális tanulási helyzetek szétválasztásától,
továbbá az egyes képességek (pl. analitikus gondolkodás) elkülönített fejlesztésétől.
A felsőoktatás-pedagógiában a kollaboratív és szituatív tanulás jellegzetességei
nagymértékben hozzájárulnak a probléma, a fejlesztés és a munka alapú tanulás
megjelenéséhez, elterjedéséhez, a számítógéppel támogatott kollaboratív tanu¬
lási környezetek felvirágoztatásához; ösztönzik a munka világa és a felsőoktatás