Page 28 [28]
5.1. A DEIXIS
meg, az ő jelen idejére mutat rá. A térbeli elrendeződésre az első fordu¬
lóban két, egymást feltételező deiktikus nyelvi elem utal, az elmész és az
oda. Az elmész alkalmazásával a beszélő utalni tud az ő és a beszélge¬
tőtársának térbeli helyzetére, továbbá arra is, beszédpartnere a mostani
helyzetétől távolodni fog. Mindezzel együtt arra a jelentésre is közvet¬
lenül tud utalni, hogy ő nem szándékozik menni (tehát az éppen aktu¬
ális térbeli elhelyezkedésétől távolodni) vagy még nem biztos ebben.
Ezzel együtt az oda is egy térben tőle távol levő pontra mutat rá.
5.1.1. A DEIXIS FAJTÁI
A társas deixis azokat a nyelvi műveleteket öleli fel, amelyek a beszéd¬
esemény személyviszonyait érinti. Egyfelől ide sorolható a személydeixis,
mely a résztvevői szerepek megjelenítését végzi el, másfelől az ahhoz
szorosan kötődő attitűddeixis, mely a résztvevői szerepekhez kapcso¬
lódó társadalmi viszonyokat teszi felismerhetővé.
(3) Jó napot kívánok, tanár úr! Hol lesz az órája?
A (3) példában személydeixist a birtokos személyjel (-ja) valósítja
meg. Ez ugyanis a beszélőhöz képesti befogadó/címzett szerepére képes
közvetlenül utalni. A társasdeixist a jó napot, a tanár úr, és a magázó
formát megvalósító E/3 birtokos személyjel (-ja) fejezi ki. A magyar
nyelvben a személydeixis az igei személyragokon és a birtokos személy¬
jeleken kívül személyes névmások és azok ragozott alakjaival, illetve
személyragozott névutókkal is kifejezhető. Az attitűddeixis jellemző
kifejező eszközei a tegező és a magázó formák (személyes névmások,
igei személyragok, birtokos személyjelek), valamint a különböző felszó¬
lító, megszólító (pl. a (3) példában a tanár úr) és üdvözlő formák (pl. jó
napot kívánok).
A személydeixis legalapvetőbb esetei a beszélő/megnyilatkozó jelö¬
lésére szolgáló E/1 és a befogadót/címzettet jelölő második személyű
(magázás esetében harmadik személyű) nyelvi eszközök. Az első (én,
"mi") és második (te; ti), illetve harmadik személyű (jelen esetben csak
az 6, tők") nyelvi formák alkalmazása között alapvető különbség van.
A harmadik személyűek ugyanis csak az első és a második személyű¬
ekhez képest értelmezhetők. Vonatkozhatnak tehát bárkire, aki nem
részese a beszédeseménynek, nem tölti be a megnyilatkozó és a címzett