Page 258 [258]
A Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének szerepe... s 257
A többes szám első személyű fogalmazás az elutasítást a társadalom egészére
terjesztené ki, ugyanakkor a cikket olvasva világos, hogy Staud egy elsősor¬
ban értelmiségi igényeket kielégítő, társadalomkritikus művészszínházi né¬
zőpontot képvisel. A magánszínházi gyakorlattal elégedetlen, és a közönség
ízlését is bírálja:
, Nincs művészi program, műsorpolitika, színészi szempont és szociális ér¬
zés. A nagy moloch, a pénz terpeszkedett rá a színházakra és megöli bennük
a művészetet. A színházaknak bűne a közönség bűne is. Ízléstelensége és
kisigényűsége legalább annyira hozzájárul a művészi színvonal lesüllyedé¬
séhez, mint a színházvezetők gazdasági öncélúsága. Az emberek kizárólag
üres szórakozást keresnek és megfeledkeznek a művészetről. A múlt gyűlöle¬
tes, a jelen vigasztalan. Előbbre kell vetnünk a tekintetünket."
Francois Hartognak a történetiség rendjeit körvonalazó kategorizálása sze¬
rint Staud futurista, jövőre irányuló beszédmódot használ." Ez a szemlélet
elfogadhatónak, majdhogynem elkerülhetetlennek tünteti fel a múlt és a je¬
len lerombolását egy nem ismert, de eleve magasabb rendűnek tételezett, kö¬
rül nem határolt új meghonosítása érdekében: , Köszöntjük a jövőt. Köszönt¬
jük azt, ami még nincs, de aminek meg kell lennie: a mély humánummal
telített színházat, a kifejezőeszközeit tökéletesen ismerő, közösségi érzéstől
megihletett színészt, és a művészi alkotásra éhes, tiszta tekintetű, művelt kö¬
zönséget. Köszöntjük és akarjuk."
Staud retorikája a szovjet kulturális politika elsődleges céljaként szerep¬
lő kulturális forradalom magyarországi átvételének igényét vetíti előre. Ez
a munkásosztály vélt igényeit kielégítő, gyökeresen új szemléletű kultúra
megteremtését tűzte ki célul, és 1917 után a Szovjetunióban már többféle for¬
mában jelentkezett. 1945-ben a haladónak ítélt klasszikusokat is felhaszná¬
ló, szocialista realizmus volt a kánon. Staud erre konkrétan nem hivatkozik
ugyan, de jövőképe nem bátorító a színházról tőle eltérő módon vélekedő al¬
kotók és nézők számára. Bár némi átmeneti időt engedélyezne, de az addigi,
döntően szórakoztatótól eltérő, társadalmi átalakításokat segítő és népnevelő
funkciót szánna a színháznak.
„Nem változhatik meg egyszerre minden, azt tudjuk. Csak lassan lehet le¬
csapolni a mocsarakat és csak hosszú munkával lehet kiirtani a gyomot. Ne¬
velni kell az emberi lelkeket, meg kell mutatni nekik az új utat. Simogatással
° Uo.
“François Hartog, À tôrténetiség rendjei - Prezentizmus és idôtapasztalat, L'Harmattan Kiadé, 2006.
“ Staud Géza: Bücsü és üdvözlés, Színház, I. évfolyam, 1945. 1. 3.