OCR Output

A Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének szerepe... s 255

ként hatott a sztárgázsival honorált primadonnára és a fellépti díjas, elő¬
adásonként néhány pengővel fizetett epizódszínészre: , Az orosz színházak
tagjainak fizetését ezentúl az állam szabja meg és az is folyósítja. A fizetés
nagysága a helyi munkabérekhez igazodik." Németh Antal, a Nemzeti ké¬
sőbbi igazgatója a Színészújságban Mejerholdról, Vahtangovról, a Proletkult
Színházról, tehát a szovjet korszak első, a kísérleti színházi nyelvet balolda¬
li ideológiával ötvöző képviselőiről értekezett. Ugyanakkor úgy vélte, , az
a fajta színjátszás, mely egy évtized óta virágzik Oroszországban, minde¬
nütt másutt elképzelhetetlen, szorosan össze van forrva a gyökeres politi¬
kai irányváltással."? 1930-ban tehát úgy tűnt, hogy Magyarországon állami
fenntartású színházi struktúra (a Nemzeti Színház és az Opera kivételével) —
részben a magánszínházakat 1919-ben kisajátító Tanácsköztársaság tapasz¬
talata miatt — elképzelhetetlen.

A színházak 1949-1950-ben bekövetkező állami kezelésbe vételének el¬
sősorban kül- és belpolitikai okai voltak, de a működés közpénzből való
támogatása baloldali értelmiségi igényként régóta napirenden volt. A kö¬
vetkezőkben a magyar színházak államosításához vezető érvelésmódokat
vizsgálok az 1945-1948-as időszakból, a Magyar Színészek Szabad Szakszer¬
vezete egymást váltó két főtitkárának publikus és nem publikus megnyilat¬
kozásait értelmezve. Nem térek ki az állami kezelésbe vételhez vezető párt¬
politikai hatásokra, a magánszínházakat érintő jogi, adózási átalakításokra
vagy a Művészeti Tanács repertoár- és piacbefolyásoló tevékenységére. Azt
a kettősséget kívánom érzékeltetni, hogy az államosítás egyszerre hordozta
az új művészi lehetőségek, de a politika által kierőszakolt elitcsere perspek¬
tíváját is. Történeti távlatból nézve az előadás-előkészítés, repertoárépítés új
lehetőségeit nyitotta meg, növelte az állami rendszerbe befogadott dolgozók
létbiztonságát, ugyanakkor kíméletlen módszerekkel szakította meg a pesti
színházi ipar kozmopolita beágyazottságát. Sajtó és levéltári anyagokra tá¬
maszkodó érvelésem kiindulópontja, hogy a háború utáni fővárosi színházi
kontextusban az 1945-ben alakult Magyar Színészek Szabad Szakszervezete
erőfölénye jelentős volt a magánszínházak szintén abban az évben létrejött
bérlői-igazgatói érdekképviseletével, a Budapesti Színigazgatók Testületével
szemben. Az 1920-1938 közötti időszakban ezzel szemben a színigazgatók
1918-ban alakult szervezete, a Budapesti Színigazgatók Szövetsége rendelke¬
zett jelentősebb érdekérvényesítő (pénzügyi, kapcsolati) erővel a Budapesti
Színészek Szövetségével folytatott tárgyalásokon.

1945 után a szovjet katonai, tanácsadói jelenlét következtében is egyre in¬
kább munkaadó-ellenessé váló közhangulatban feltételezésem szerint nagy

4. Uo.
Németh Antal: Orosz színjátszás a forradalom óta, Színészújság, IV. évfolyam, 1930. 5. 23.