Page 250 [250]
A SZÍNMŰVÉSZETI ÉS FILMMŰVÉSZETI
KAMARA (1939-1944) TERVEINEK
MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA
A következőkben elsőként a Kamara közlönyét, a Magyar Színészetet forrás¬
ként használva azokat a tervezett akcióformákat és a hozzájuk kapcsolódó
érvrendszert mutatom be, amelyekkel Kiss Ferenc színész, a Kamara elnöke
és a szervezet színművészeti főosztálya törekedett átformálni a kereskedelmi
színház tagadhatatlanul ellentmondásokkal és szociális igazságtalanságok¬
kal terhes működésmódját. Vizsgálatom terjedelmi okokból sem irányulhat
a Kamara által tervezett intézkedések megvalósulásának/megvalósíthatósá¬
gának taglaläsara. Ehelyett a reformtervhez elengedhetetlennek velt kontroll¬
formák, valamint a magänszinhäz-ellenes és elitváltásra irányuló érvelésmó¬
dok hasonlóságát törekszem kimutatni a három elemzett időszakban.
A Kamara-vezetés terveinek végrehajtását korlátozta, hogy a pesti szín¬
házak zöme nem állami tulajdonú/finanszírozású volt. Így működésüket
csak a parlamenten átvezetett jogszabályokkal, rendelkezésekkel lehetett be¬
folyásolni. Ugyanakkor a Kamara önkényesen kialakított szakcsoportjaiba
(művészeti ügyvezetők, előadóművészek, művészeti ügykezelők, igazgatási
ügykezelők, művészi segédszemélyzet) a színházi terület minden közremű¬
ködőjének jelentkeznie kellett, és nem feltétlenül nyertek felvételt. Utóbbi
azért jelentett problémát, mert a kamarai tagság a színházi szférában való
működés feltétele volt. A szervezet hatalmára utalt az is, hogy a második,
majd harmadik zsidótörvényből következő vallási és faji alapú szelekciót
a színházi szakmában a Kamara segítségével hajtották végre. Döntéseiket
- neveket tartalmazó listák és százalékokat közlő táblázatok formájában ¬
a Magyar Színészet rendszeresen publikálta is.
Patkós György, akit már a Kamara idején bíztak meg a Belvárosi Színház
igazgatásával, a színházi működésmód radikális átalakítását egy társadalmi
változás részeként interpretálta, nézői igényként tüntette fel: , A közönség
erkölcstelenségének, elfajult hajlamainak szolgáló üzletszínház, mely az ope¬
rettben csúcsosodott ki, az operettel együtt megbukott. A ma embere tétován,
de forró szomjúsággal keresi az új, tiszta utakat, a választ a sorskérdéseire.”!
Ez a retorikai eljárás - a hatalmi központ döntéseinek népi/dolgozói igény¬
ként való feltüntetése -— az 1945 utáni átmeneti, majd a pártállami korszak
érvelésmódjára is jellemző volt. A szervezet felvállalt politikai kapcsolódását
jelzi, hogy Kiss Ferenc a Kamara megalakulását is politikusi erőfeszítéseknek
tulajdonította:
1
Patkós György: Az új magyar színház feladata, Magyar Színészet, 1939/2, 3.