Page 179 [179]
OCR
178 s II. A Budapesti Színigazgatók Szövetsége zi sztárokat kínáltak, napi több előadásban, a színházakénál olcsóbb belépőjegyért. (Magyar nyelvű hangosfilmgyártás nem létezett.) A színházakban ezzel szemben naponta általában csak egy előadást tartottak, miközben a fellépőket és a személyzetet szerződésük ideje alatt folyamatosan fizetni kellett. Akkoris, ha a közönség nem töltötte meg a nézőteret. Erre a gazdasági válság közegében jelentkező extra kihívásra is reagált a BSZSZ. Tagjai egymásnak is versenytársai voltak. 1929 decemberében már csak két orfeum vett részt az akkorra nyolc tagúra szűkülő szövetség munkájában. A BSZSZ irattárában az 1930-ra datált 115, számmal ellátott iratcsomagból 25 irategyüttes érinti az idegen nyelvű hangosfilmek elleni lobbitevékenységet. Mivel egy azonos szám alatt nyilvántartott iratcsomag gyakran tíz-húsz dokumentumból áll, feltételezhetjük, hogy az ügyet fontosnak ítélték. Arra keresek választ a szöés mit sikerült elérniük üzleti érdekeik védelmében. Feltételezésem szerint az idegen nyelvű beszélőfilmek deklarált , veszélyeinek?" szövetségi interpretációi, illetve az ezekre való hivatkozással elérendő célok eltérhettek attól függően, hogy a BSZSZ fel- és lefelé is nyitott szakmai és társadalmi kapcsolatrendszerének mely szintjén bukkantak fel. A jegyzőkönyvekből kiderülhet, hogy a szövetség irányítói milyen kapcsolatokat ápoltak a politikai és gazdasági elit képviselőivel, meddig terjedt érdekérvényesítő képességük. A vizsgálandó kommunikációt speciálissá teszi, hogy a magánszínházak produkciói egyszerre tartozhattak a pusztán szórakoztató célú , termék", és a nemzeti kultúra részét képező , műalkotás?" kategóriába. , IIloyalis idegen nyelvű konkurencia" A BSZSZ a közterhek csökkentéséért évek óta folytatott lobbytevékenységében 1930-tól hivatkozik új érvként az , idegen nyelvű beszélőfilm" konkurenciájára. Ekkor alakul meg a színházi ipar üzleti érdekei védelme céljából a Budapesti Színészek Szövetsége, és a Magyar Színpadi Szerzők Egyesülete 3-3 képviselőjével kiegészített ún. Kilences Bizottság. E testület tevékenységének „müfajai” igen hagyományosak: deputációzás, kérvény, memorandum, távirat. Kérvényeik fogalmazásmódja patetikus, , nemzeti szellemű", az állami tekintély tiszteletét sugárzó. 1930. február 6-án a Kilences Bizottság képviselőit fogadja dr. Ripka Ferenc főpolgármester, február 7-én dr. Sipőcz Jenő polgármester és gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter. Hozzájuk a tagszövetségek által egyeztetett szövegű, némileg eltérő kívánságokat megfogalmazó kérvénnyel érkeznek. A Klebelsbergnek írottban taktikusan a kultúrfölénykoncepcióra hivatkoznak.
