Page 82 [82]
OCR
A DARABHIÁNY PROBLÉMÁJÁNAK KEZELÉSE A VÍGSZÍNHÁZBAN AZ 1930-AS ÉVEK ELEJÉN A pesti magánszínházak a korabeli kereskedelmi/profitorientált színházak között atipikusnak számító működési modelljük miatt szenvedtek folyamatos darabhiányban. Ugyanis egész évadra szerződtettek társulatot, melyet így folyamatos munkával kellett ellátni. Az ún. törzstársulat szerződtetéséhez a fővárosi színészek 1917-ben alakult érdekvédelmi szervezete, a Budapesti Színészek Szövetsége is ragaszkodott. Ennek garantálása nélkül nem írta volna alá a Budapesti Színigazgatók Szövetségével évente kötött kollektív megállapodást. Utóbbi 1930-ban nyolc fővárosi tagszínházban szabályozta munkaadók és munkavállalók viszonyát (szerződtetés, bérminimum, viták rendezésének menete stb.). Mindeközben a kozmopolita színházi centrumokban, például Párizsban és New Yorkban a kereskedelmi színházi szférában működő vállalkozók csak egy-egy produkcióra toboroztak munkatársakat; az együttműködés a produkció létrehozásától annak kifutásáig tartott. Ugyanakkor a pesti magánszínházak számára közelebbi mintát jelentő berlini, bécsi színházakban még működött az elsősorban Reinhardt társulatai által reprezentált, művészi és üzleti szempontokat összeegyeztethetőnek feltüntető társulati modell is. A darabhiánnyal kapcsolatos korabeli dilemmát Bárdos Artúr, egykori Reinhardt-csodáló majd pesti színigazgató így fogalmazta meg: ,Darab és megint darab, mert a rotációt táplálni kell, bemutatót bemutatónak kell követnie három, vagy több hetenként, kérlelhetetlenül. [...] a színháznak naponta játszania kell, akár van jó, felmutatásra érdemes darab, akár nincs. Ez a pesti színházi üzem legtragikusabb betegsége. Ebből a szempontból sokkal egészségesebb az az amerikai és most már az európai nagyvárosokban is túlnyomóan meghonosodott módszer, hogy csak egy-egy darabra bérelnek ki színházat, csak akkor, amikor már megvan a megfelelő darab, amelyben hisz, aki a pénzét és a munkáját rááldozza. Persze, ennek a módszernek is megvannak a hátrányai. A legfőbb: hogy nem engedi művészi harmóniában összeműködő, összeszokott együttes kifejlődését." Lengyel Menyhért korábban nagy nemzetközi sikereket aratott export-drámáival, de az 1920-as évek végén nehézségei támadtak darabjai pesti színpadra juttatásában. Egy színigazgató naplójából című írása szerint ezért + Bardos Artúr: Játék a függöny mögött. Budapest, Dr. Vajna és Boor, 1942, 110.
