OCR Output

10 e Pesti magánszínházak a két világháború között

A lokális szemszögre, a pesti magánszínházi mező szakmai érdekképvi¬
seleti szervezeteire és egyeztetési mechanizmusaira fókuszáló második rész¬
ben - A Budapesti Színigazgatók Szövetsége -— a pesti magánszínházi működés
koordinálója - egy 1918-ban gazdasági érdekvédelmi céllal alakult szakmai
szövetség iratanyagát elemzem. Így kívánva jellemezni a főváros — kutatások¬
ban sokáig elhanyagolt - kereskedelmi színházi hagyományát, mely a terület
professzionalizálódása, majd specializálódása után a huszadik század elejétől
meghatározó volt. A szövetség irattára a , tisztikar" belső erőviszonyait kiraj¬
zoló értekezletek, rendes és rendkívüli közgyűlések jegyzőkönyveit tartal¬
mazza éves bontásban. Külső kapcsolódásaik feltérképezéséhez pedig a ható¬
ságokhoz címzett kérvények, a kulturális és politikai elit tagjaival folytatott
levelezés, valamint a tömegkultúra mezőn működő egyéb szakmai szövetsé¬
gekkel (Budapesti Színészek Szövetsége, Magyar Színpadi Szerzők Egyesüle¬
te) folytatott tárgyalásaik jegyzőkönyvei állnak rendelkezésre.

A harmadik részben - Magánszínház-ellenes érvelés és gyakorlat - a javak
és státusok újraelosztásának igénye - azokat a szakmai támadásokat vizsgá¬
lom, amelyek 1939-től elodázhatatlan színházszervezeti reformra és elitcse¬
rére hivatkozva, a magánszínházi működés két háború közötti viszonylagos
autonómiájának megszüntetésére törekedtek. A Színművészeti és Filmmű¬
vészeti Kamara (1939-1944) a ,keresztény nemzeti alapon való átépítés",
a pártállami színházi irányítás pedig a marxista-leninista ideológia szolgá¬
latába kívánta állítani a színházat. A magánszínházak működésébe való po¬
litikai beavatkozás indoka is hasonlított, amennyiben mindkét időszakban
a színházzal szemben támasztott , kultúrkövetelmények" megnövekedésé¬
vel, az üzleti jelleg kiküszöbölésének szükségességével indokolták a felülről
bevezetett reformokat. Levéltári- és sajtóforrásokra építve, ebben a részben
a Budapesti Színigazgatók Szövetsége tevékenységének értékelését vizsgálom
a Színművészeti és Filmművészeti Kamara, illetve az 1945 után létrehozott
új színházi érdekvédelmi szervezetek - a Magyar Színészek Szabad Szak¬
szervezete és a Színház- és Filmművészeti Szövetség - nézőpontjából. Arra
is utalok, hogy az új szerveződések mennyire voltak hatékonyak a színhá¬
zak működőképességének és autonómiájának fenntartásában, a színészek és
a színigazgatók szakmai érdekvédelmének biztosításában.

A Vígszínház, a pesti színházi ipar zászlóshajója

A kötet első részének tanulmányai azért fókuszálnak a Vígszínházra, mert
vezetői a vizsgált időszakban meghatározó szerepet játszottak mind a Buda¬
pesti Színigazgatók Szövetsége döntéshozatalában, mind a pesti színházak
nemzetközi, elsősorban amerikai kapcsolatainak bonyolításában. A Vígszín¬