A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA
megvan a maga ideje, amit nem lehet gyorsítani." A változáshoz idő kell, mire
egy újabb egyensúlyi állapot állhat be az ember életében. Egy lelkész, aki el¬
vesztette házastársát, így vallott arról, hogy a bekövetkezett tragédia benne és
a környezetében milyen hosszabb távú változásokat indított el:
Ez az életemnek egy nagy szembesítése, ez akkor történik meg. És ez egy év nagyjából,
amíg levegőhöz jutok, és aztán jó néhány év, amíg gyászéveim alatt, ez úgy a megfelelő
helyére kerül. Ottmaradtam [helységnév], akkor egy olyan nagyon nehéz helyzetbe
kerültem, hogy az volt az érzésem [...], hogy még egy változás, és nem bírom ki, tehát
hogy annyira rövid idő alatt annyi sok változás volt, hogy nem. [...] Semmit nem
csináltam, mint amit kell, tulajdonképpen elkezdtem hirdetni az igét. Így teltek el
az évek, és ez úgy gondolom, hogy engem mindenképpen megerősített, és úgy gon¬
dolom, hogy az én személyes hitvallásom pedig nagyon sokakat bevonzott akkoriban
a templomba. Tehát azért ez egy nem mindennapos történet ma sem, úgyhogy akkor
ott hirtelenjében minden [helyiségnév] hívő lett, ez tényleg így van, hogy akkor ott
megtelt a templom, mert ilyet nem látnak az emberek mindennap. (28/41)
A keresés következő fázisa a letisztulás, a megvilágosodás szakasza, melynek
egy intenzív vallásos élmény is része lehet (via illuminatiíva). Ebben a formálódó
időszakban új megvilágításba kerül az embernek saját magához, a Szenthez és
a másik emberhez való viszonya. Ebben a szakaszban kezd újraépülni az elkö¬
teleződés és a bizalom, de szorongással és csüggedéssel vegyes ez az időszak.
A válságból kivezető út megtalálásának pillanata, mint aha-élmény, olyan
megoldásokat jelent, melyek elsőre nem voltak nyilvánvalók, de egy kivitelezhető
utat nyitnak a belső konfliktus megoldása felé. Shults kiemeli Isten jelenlétének
fontosságát a kiút megtalálásában: , a mi teremtett emberi lelkünk (akár tudatosan
vagy nem tudatosan) az isteni teremtő Lélek munkájára való rácsatlakozás által
formálódik"."" Loder , belső intuitív ráérzésként" írja le ezt a szakaszt, és ezt
tekinti a spirituális változás fordulópontjának."" Mivel a tudattalanunk is zöld
utat ad a változásnak, a kiút megtalálása mintegy szelepként csökkenti a szoron¬
gást. Az egyik lelkész egy családi krízis kapcsán beszél a kiút megtalálásáról:
Valami semmiségen összevesztem a feleségemmel, nagyon haragudtam rá. Ráadásul
nagyon sok feszítő teher is volt rajtam abban az időben. Nem is tudtam egy légtérben
maradni vele, fájt több minden. De Isten még aznap a saját prédikációmon keresztül
#8 H. Klingenberger: Lebensmutig — Vergangenes erinnern, Gegenwärtiges entdecken, Künftiges
entwerfen, München, Don Bosco, 2003, 142 kk.
4 Shults — Sandage: Transforming Spirituality, 39.
480 Loder: The Transforming Moment, 3.