OCR
AZ EGYHÁZI KULTÚRA ÉS A LELKÉSZI SZEREP HATALMI DIMENZIÓI Ő volt a Zsinat főtitkára, tehát az egész nagy Zsinatnak a — mondjuk, úgy mondanám most, hogy a házelnök, tehát ő volt az egész apparátus vezetője... fölmentem a püspöki titkárságra. (8/15) Aztán röviden kellett azzal szembesülnöm, hogy igazából a felsővezetésnek ez nem volt érdekes. Sem anyagilag, sem más szempontból nem volt téma, akkor éppen egy egyházpolitikai konstelláció miatt gyorsan be kellett ezt a helyet tölteni. Hogy az elődömet lehessen meneszteni. (6/56) Ő, illetve hát azokkal az emberekkel beszélgetve a missziói munka kapcsán, akik azokban a kis gyülekezetekben éltek és így megtört az életük, és ezekkel az emberekkel az egyházpolitika sosem törődött. Inkább dobálta őket, és kivetette őket, és eszközként kezelte őket, és inkább próbálta őket manipulálni. (7/74) A szóhasználatban is megjelenő belső viszonyulások a szervezeti kultúra sajátos lenyomatai. Schein így definiálja a szervezeti kultúra jelenségét: , A szervezeti kultúra nem más, mint a szervezet tagjai által elfogadott, közösen értelmezett előfeltevések, értékek, meggyőződések, hiedelmek rendszere. Ezeket a szervezet tagjai érvényesnek fogadják el, követik s az új tagoknak is átadják, mint a problémák megoldásának követendő mintáit, és mint kívánatos gondolkodásés magatartasmodot.”™" A szervezetek kultúráját nagymértékben befolyásolja a szervezeti működés két szintjének egymáshoz való viszonya: az egyik az úgynevezett formális működés, a másik pedig az informális viszonyok és viszonyulások hálózata."? Minden szervezet életében ez a kettő párhuzamosan van jelen és egyszerre hat. Egy jól működő szervezet esetében a formális pozíciók felelősségi és hatáskörökre vonatkozó rendszere nem áll távol az informális működéstől. Előfordulhat az a sajátosság is, hogy bár valaki formálisan vezető, a csoport életében informálisan valójában más a véleményvezér, ezért a valódi döntések akár a vezető megkerülésével is történhetnek, vagy a meghozott döntést a csoport tagjai szabotálhatják, vagy saját értelmezésükben hajthatják végre. A formális szervezeti működésben a pozíciók és rangok papírformája érvényesül. Az informális szervezeti működésben viszont a pozíció birtoklása nem jelenti azt, hogy az adott vezető ,erős játékos" a pályán."? A Magyarországi Református Egyház több száz éves tradíciója szerint az egyház valóságában élők számára a pozíciót a E. Schein: Organizational Culture and Leadership - A Dynamic View, San Francisco, JosseyBass, 1985, 9. #12 Bakacsi Gyula: Szervezeti magatartás és vezetés, Kolozsvár, Scientia, 2004. 13 B. Russell: A hatalom - A társadalom újszerű elemzése, Budapest, Typotex, 2004, 33. 149